56439. lajstromszámú szabadalom • Berendezés meghatározott időtartam elteltének önműködő jelzésére

csolódása megszűnvén, az (e) szegmens visszaesik alsó helyzetébe. Ezen alsó hely­zet elérésekor az (e) szegmens a (k) kézi anya és (kl) csavar segélyével rögzített (1) ütközőbe (1. és 2. ábra) ütközik úgy, hogy ezen ütköző a szegmens alsó helyze­tét határozza meg. Az (e) szegmens az (e2) kivágással bír úgy, hogy az (1) ütköző az (e) szegmenst emelkedésében egyáltalán nem akadályozza, csakis; a visszaesésekor akad fönn a szegmens az (e2) nyílás fölső végénél fogva. Ha példakép föltételezzük, hogy a (c) fogaskerék óránkint egy körülforgást vé­gez, továbbá, hogy az (e) szegmens foga­zott kerülete hatszor akkora, mints a fo­gaskerék osztóköre, világos, hogy az (e) szegmens az 1. ábrán látható helyzetéből hat óra elteltévei jut fölső nyugalmi hely­zetébe. Ha azonban az ütköző az (a) óra­tok falán alkalmazott (m) nyílásban a (k) anya meglazítása után fölfelé tolatik és új helyzetében ismét rögzíttetik, az (e) szeg­mens alsó helyzete közelebb kerül a fölső helyzethez és így a szegmens rövidebb idő' alatt éri el fölső helyzetét. A jelem eset­ben tehát a szegmens emelkedési idejét 0 és 6 óra között tetszőlegesen állíthat­juk be. A beállítás kényelmessé tételére az (n) beosztás szolgál.- Az (e) szegmens mu­tatóként kiképezett (©3) nyúlványa az (n) beosztás fölött mozog és az (e) szegmens emelkedési idejét olykép állítjuk be, hogy az ütközőt mindaddig toljuk. fölfelé, míg a mutató a beosztás megfelelő ,beosztása_fö!é ér. Hogy az (e) szegmens ezen beállítása alkalmával szabadon, fölfelé emelhető le­gyen, célszerű a (c) fogaskerék és annak (cl) tengelye közé a (c2) kilincset közbe­iktatni. Az óratokban még egy másik, az (o) föl­húzó segélyével fölhúzható rúgó van elhe­lyezve, mely a csengőjelző működtetésére szolgál. Ez a rúgó bármely ismert módon, pl. szélmotola segélyével szabályozhat,ó és a (p) kalapácsot működteti, melyet rúgó hatása alatt állió (q) kétkarú eme'.tyű aka­dályoz működésében. Amikor az (e) szeg­mens fölső helyzetét eléri, az (e3) nyúl­vány a (q) emeltyűt eltolja úgy, hogy az utóbbi a kalapácsot működésében többé nem akadályozza, tehát a csöngő megszó­lal. Amint a figyelmeztetett személy a (j) fogantyút lenyomja, a szegmens visszaesik alsó helyzetébe és a fogantyú elengedésé­vel a szegmens játéka újból megkezdődik. Ha a készüléket működésen kívül akar­juk helyezni, a (j) fogantyút lenyomjuk és a lenyomott helyzetében az (r) kilinccsel rögzítjük. Az (a) óratok mellső részén el­helyezett mutatók igazítására pl. az (s) fo­gantyú szolgálhat és ezen célból az (e) szegmensen a (t) főnyííást képezzük ki. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés meghatározott időtartam el­teltével önműködő jelzésére, jellemezve óramű meghatározóit sebességgel mozgó áttételi elemével összekapcsolhat^ és ettől szétkapcsolható, két szélső hely­zet között tetszőleges helyen rögzíthető kioldó elem által, mely az óramű átté­teli 'eleme által a beállítási helyzetből az egyik szélső helyzetbe val|ó mozga­tása után tetszőleges jelző vagy riasztó berendezés záró elemét oldja ki. 2. Az 1. igényben védett berendezés fo­ganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az óramű (c) fogaskerekével kap­csolódó (e) fogas szegmens gyanánt ki­képezett kioldó elem a fogazásával köz­pontos, ívalakú (e2) hasítékkal van elL látva és ezen hasítékba, valamint a be­rendezés tokjának falában kiképezett ív­alakú (m) hasítékba a (kl) rögzítő csa­var kapaszkodik, mely a tok falában lévő hasíték tetszőleges pontján a ráhúzott és a tok falára támaszkodó (1) feszítő hüvely és a (k) csavaranya segítségé­vel megszorítva, a kioldó elem mozgá­sát ezen pont és a kioldási helyzet kö­zött határolja. 3. Az 1. és 2. igényben védett berende­zés foganatosítási alakja, azáltal jelle­mezve, hogy az (e) fogasszegmens a berendezés tokjában ágyazott (f) ko­rong excenteres (d) csapján forgatha­tóan van ágyazva úgy, hogy az (f) ko-

Next

/
Thumbnails
Contents