56421. lajstromszámú szabadalom • Patkány-, egér- ill. rovarfogókészülék
{2) alap lemezt és a (13) horogra iá (10) ajtócska előzetes kinyitása után csalételt akasztóink. A (10) ajtócskát becsukva, la csalétek billienőhidak összeérő (9, 9) végei fölött függ. Az állat a csalétek szagára fölkúszhat az egyik vagy a másik (3) följárón a (2) alaplemezre, ahonnan a billenőhíd (7) végére mászhat. Amint már imost a billenőhíd (8) forgástengelyét elhagyta úgy, hogy a súlypont a (8) forgástengelyen belül esik, a billenő híd fölbillen és annak (9) vége hirtelen meredeken lefelé a medencébe forog. Az állat tehát a billenő híd meredek helyzete folytán vissza nem mehet és a vízbe esik, ahol megfullad, ill. a mérgező anyag megmérgezi. Mihelyt a billenőhíd az állat terhétől megszabadult, annak (7) vége túlsúly folytán eredeti helyzetébei visszabillen és így a készülék ismét működőképes helyzetben van. A föltüntetett foganatosítási alaknál a készülék jobb kihasználása céljából két billenőhíd van elrendezve, de természetes, hogy egy vagy esetleg kettőnél több billenőhíd is alkalmazható, például akképen, liogy a (6) alagút hossztengelyének közepén erre merőlegesen egy másik aliagutiat helyezünk <el úgy, hogy négy alagútág keletkezik egy csalétekakasztó körül. Ebben az esetben az alaplemez keresztalíakú kivágással bír. Kívánt esetben a vízmedence kihúzható födéllel is ellátható, hogy az alaplemez levétele előtt a vízmedence a födél visszatolása útján elzárható legyen. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Patkány-, egér-, illetve rovar fogókészülék az állat elpusztítására szolgáló folyadékmedencével, jeKemezve azáltal, hogy a folyadékmedence fölött ezzel oldható összeköttetésben álló alaplemez van elrendezve, melynek középnyílása fölött alagút és ebben billenőhíd van elhelyezve, amely nyugalmi helyzetében külső végével az alaplemezre támaszkodik és belső végével együtt az alaple• mez nyílását födi, mimelfett az alagúthoz az alaplemezfeiel előnyösen csuklósan összekötött följáró vezet. 2. Az 1. igénypont szerinti készülék foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy az alagút tetején a billenő híd belső végé fölött nyílás van kiképezve, mely ajtócskával elzárható és az utóbbi a csalétek számára akasztóhoroggal van ellátva. 3. Az 1. és 2. igénypont szerinti készülék foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a billenő híd belső karja tetemesen hosszabb, mint külső karja. 4. Az 1—3. igénypontok szerinti készülék foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a billenő híd külső vége hengerpalástalakú, míg belső vége vízszintes. 5. Az 1—4. igénypontok szerinti készülék foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy az alagútban egymással szemben egy-egy billenő híd van elrendezve. 6. Az 1—5. igénpontok szerinti készülék foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy az alaplemezen két egymást keresztező alagút van elrendezve úgy, hogy egy csalétekhorog körül négy alagútág fekszik, mimellett az alaplemez ezeknek megfelelő alakú nyílással van ellátva. 7. Az 1—6. igénypontok szerinti készülék foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a folyadékmedence oldalt kihúzható födéllel van ellátva, oly célból, hogy a folyadékmedence az alaplemez eltávolítása előtt a födél visszatolása útján elzárható legyen. (1 rajzlap melléklettel.) l'aliaB részvénytársaság nyomdája Budapesten