56410. lajstromszámú szabadalom • Súrlódási kapcsolás

tengely kapcsolandó, az (a) agyat hordja, mely az (al) kapcsoló tokkal egy darabban van készítve vagy melyhez a kapcsoló tok, mint a rajzban föltüntetett foganatosítási alaknál, (v) csavarok segélyével van hozzá­erősítve úgy, hogy a kapcsoló tok a (v) csavaroknak valamint az (i) födélgyűrű (1) csavarjainak kivétele után az (a) tengely­agyon át lehúzható és így lehetővé teszi a kapcsolásnak belső részeihez való hozzá­férést. A kapcsoló tokon belül, mely az (u) ten­gely felé fordított homlokoldalon az (i) födél­gyűrűbe becsavarolt (h) födéllel van elzárva, a magukban véve ismert kapcsoló elemek vannak elrendezve, melyek a jelen esetben á (c) és (d) súrlódási gyűrűkből valamint az ezek közé iktatott (g) súrlódási gyűrűkből állanak. A (c) és (d) gyűrűk külső kerületü­kön, a (g) gyűrűk pedig belső kerületükön bevágásokkal vannak ellátva, amikor is a (c) és (d) gyűrűknek bevágásai a kapcsoló tok belső oldalán kiképezett (z) menesztő bordákkal (2. ábra), a (g) gyűrűknek be­vágásai pedig az (u) tengelyre (1. ábra) ékelt (b) menesztő fejnek (x) bordáival kap­csolódnak úgy, hogy az említett gyűrűknek egymáshoz való szorításakor az (al) kap­csoló tok az (u) tengelyt magával meneszti. A súrlódási gyűrűknek ezen célból való egymáshoz szorítására a magukban véve ismert (m) könyökemeltyűk szolgálnak, me­lyeknek egyik karja a (h) födélnek egy konzoljával, másik karja pedig a külső (c) súrlódási gyűrűnek egy toldatával van for­gathatóan összekötve, míg az (ml) könyök­csap az (f) toló emeltyűvel áll csuklós össze­köttetésben, mely viszont a (j) kapcsoló hüvellyel összekötött (n) kapcsoló emeltyű­höz hozzákapcsolva. Ez utóbbi emeltyűvel továbbá a (p) emeltyű, az úgynevezett ve­zető emeltyű áll összeköttetésben, melynek másik vége az (o) konzolnak (k) csapján van forgathatóan ágyazva és mely a találmány szerint a súrlódási nyomás létesítésére szol­gáló rúgó gyanánt van foganatosítva.­A bekapcsolásnál a (j) kapcsoló hüvelyt befelé vagyis bal felé toljuk, amikor is a (p) vezetőemeltyű a (k) csap körül elforogva másik végével a (2) ívet írja le, melyet az (f) toló emeltyűnek alsó vége is követ, mi­nek folyományaként az (ml) könyökcsap lefelé húzatik és az (m) könyökemeltyű is­mert módon szétterpeszkedve a súrlódási gyűrűket egymáshoz szorítja. Mihelyt a súr­lódási gyűrűk teljesen egymáshoz érnek, az (ml) könyökcsapnak további lefelé mozgása megakadályoztatik és így az (f) emeltyűnek alsó vége sem képes többé a (2) ívet kö­vetni, hanem az (ml) csap körül az (1) íven kezd mozogni, miközben a rúgós (p) emeltyű összenyomatik és az egész emeltyűrendszer az ábra alsó részén föltüntetett helyzetbe jut, melynél a súrlódási gyűrűk a kapcsolás biztos föntartásához szükséges erővel szorít­tatnak egymáshoz, mivel a (p) emeltyűnek feszültsége megnagyobbított mértékben vi­tetik át a súrlódási gyűrűkre. Ha most a használat folyamán a súrlódási gyűrűk bizonyos mértékben lekopnak*, akkor a bekapcsolt állapot természetesen a könyök­emeltyűknek nagyobb mérvű szétterpeszke­. désénél következik be, mint a kopás előtt; a nyomásátviteli viszonynak ezen oknál fogva bekövetkező megnagyobbodása azon­ban nem változtatja meg a súrlódási gyű­rűkre ható nyomás nagyságát, mivel az ezen nyomást okozó (p) emeltyűnek összenyomási mértéke az (ml) csap függélyes irányú út­jának megnagyobbodása folytán ugyanoly arányban kisebbedik, tehát a (p) emeltyű­nek feszültsége ugyanoly arányban csökken, mint amilyenben a könyökemeltyűk szét­terpeszkedése fokozódik. A súrlódási gyű­rűkre ható nyomás tehát változatlan marad azon maximális kopásig, melynél a könyök­emeltyűk a holtponti állást érik el. Ha végre ezen állapot is bekövetkezik, akkor az (1) csavarokat kivesszük és az (i) födélgyűrűt csavaranya módjára addig forgatjuk, míg ebben a (h) födél annyira befelé nem csa­varolódik, hogy ismét azon kezdeti állapot áll helyre, melynél a könyökemeltyűk karjai a szükséges szöget képezik egymással. A leírt kapcsolás a szerkezeti részletek tekintetében természetesen sokféleképen mó­dosítható anélkül, hogy ezáltal a találmány lényege változást szenvedne; így pl. lehet

Next

/
Thumbnails
Contents