56383. lajstromszámú szabadalom • Berendezés fölvetőgépeknél újabb fonalszalagoknak a már fölvetett szalagokhoz való önműködő illesztésére

már említett elmozgatáson kívül) a mozgat­ható asztalhoz képest a menetmagássággal önműködően elmozgatja úgy, hogy az ezután fölvetendő szalag kezdete a már fölvetett utolsó szalag végéhez csatlakozik. A mellékelt rajzon a találmány fogana­tosítási példája látható; az 1. ábrán a berendezés zérushelyzetbén, a 2. ábrán a beállítás útján, fölülnézetben, 3. ábrán nagyobb léptékben, keresztmet­szetben és a 4. ábrán távlati képben részben ábrázolt fölvető gépen alkalmazva van föltüntetve. A helytálló (a) asztallapon az elmozgat­ható (b) asztal fekszik, ezen pedig a (c) szán, mely a (d) bordát tartja (3. ábra). A (b) asztalt a következő módon működ­tetjük : Ha a láncfonalat meghatározott méretre, pl. 210 m. hosszra akarjuk beállítani, elő­ször is a (p) fölvető dobot az (o) emelő útján (4. ábra) a hajtásról lekapcsoljuk, pl. azáltal, hogy a hajtó fogaskerékátvételről a mozgást a fölvető dobra átvivő fogaskerék ezen emelőben van ágyazva és az emelő elforgatásánál a hajtó fogaskerék fogaiból kiemeltetik. Ezután a forgattyúval ellátott, a jelző készüléket működtető (qu) fogas­kereket balra forgatjuk, míg a százasokat jelző (r) mutató a 2-eshez, az (s) számkerék pedig a 10-eshez ér. A (qu) fogaskerékkel a (t) henger van összekötve ; ezen henger hornyaiba az (u) csap kapaszkodik, mely a mozgatható (b) asztallal van szilárdan össze­kötve. A (qu) fogaskeréknek a lánchosszúság beállítására való balra forgatása által a (b) asztalt a lánchosszúságnak megfelelő konuszmagassággal vagyis azzal a hosszal, melyet a fölvetett fonal a (p) dobon el fog foglalni, jobbra mozgatjuk. A lánchosszú­ság beállítása után az (o) emelőt ismét be­kapcsoljuk, hogy a gépet és a (p) fölvető dobot egymással összekössük. Fölvetés köz­ben a (p) fölvető dob, a (qu) fogaskerék és á (t) henger a zérushelyzetig mozognak vissza, minek folytán a (b) asztal a konusz­magasságnak megfelelő útdarabbal balra visszatér. ' '• A találmány szerint a (b) asztal fölött hosszában az (e) rúd terjed végig, mely finom fogakkal van ellátva. Ezen fogakba megfelelően hajlított (f) rugók vagy moz­gató kilincsekhez hasonlóan működő egyéb elemek kapaszkodnak. Az (e) rúdon jobb­oldali végéhez közel a (g) mutatócsúcs van alkalmazva, mely az 1. ábrán látható .bal­oldali szélső helyzetnél a (b) asztalon alkal­mazott fokbeosztás zéruspontján áll. Az (e) rúddal baloldalt a (h) rúgó van összekötve, mely a rudat balra húzni törekszik. A jobb oldalon az (e) rúddal az (i) emelő kapcsoló­dik, melynek zérushelyzetét a (k) ütköző határozza meg. Az (i) emelő hatáskörében az (a) asztallap hasítékában hosszában el­tolhatóan és rögzíthetően az (1) ütköző van elrendezve. Végül a (b) asztal és a (c) szán hátsó oldalán az (in) lemezrúgó úgy van elrendezve, hogy súrlódás útján a (b) és (c) részeket egymással szükség esetén kapcsol­hassa. A gépnek meghatározott lánczhosszúságra való beállításánál a (h! asztal, mint már említettük, a konuszmagassággal balról jobbra mozog el; ugj'anezen útdarabbal mozog az asz tal jobbról balra vissza minden egyes szakasz fölvetése közben, miközben az egyes szalagmeneteket ismert módon lépcsőzetesen egymás fölé helyezi. Amikor a gépet az első fölvetendő szalagnál a lánc­hosszúságra beállítjuk, az (1) ütközőt annyira balra toljuk, hogy a (b) asztal jobbra való mozgása közben az (i) emelővel ne talál­kozhasson. Ha az asztal jobboldali végső helyzetét elérte, az (1) ütközőt balra húzzuk és pedig annyira, hogy a fokbeosztás (g) mutatója a beosztás azon pontján álljon, amely a kívánt menetmagasságnak meg­felel (2. ábra). Amint a (g) mutató a (b) asztal jobb szélső helyzeténél a menet­magasságnak megfelelően be van állítva, a gép működésre kész. Ez á működés a követ­kező: Miközben a szalag a fölvető dobra göm­bölyödik, a (b) asztal a konuszmagassággal jobbról balra mozog el. A (c) szánt á (b) asztallal emellett az (m) lémezrúgó kap­csolja össze; a szán tehát az asztallal együtt halad. A (h) rúgó az (e) rúdra húzást

Next

/
Thumbnails
Contents