56380. lajstromszámú szabadalom • Szerkezet helytálló csővel és rögzítetlen zárolóval bíró önműködő lőfegyverek záró rugójának és zárolójának össze- és szétkapcsolására

egyúttal a (H) lemezt ugyanazon rúgónyo­móssal zárt helyzetben tartja (1. ábra). Minthogy a (D) záró rúgó az erős töl­tetnek megfelelően olyan erős, hogy a zá­rolót kézzel nem lehet töltés céljából vagy más célból visszahúzni a fegyver kezelésé­nél a (H) lemezt fogantyúvá kiképezett hátsó részénél megfogva addig emeljük, míg a (h) toldat az (E) hüvelynek (©) ro­vátkájából ki nem emelkedik, miáltal a(D) aárórúgó kikapcsolódik és a zároljó a (H) le­mez segélyével nyitott helyzetébe (4. ábra) könnyen visszahúzható. Ha már most a (G) zárolót a (H) lemez segélyével ismét előre­toljuk, a lobbantyú megfeszül) és a záró­fej a tölténytár fölső töltényét ismert mó­don a csőbe tolja. Miután a (G) zárolót ily módon mellső záró helyzetébe toltuk és a (H) lemeznek hátsó végéti az 1. ábrán lát­ható állásba nyomjuk le, ezen (H) lemez­nek legömbölyített (h) toldata az (E) hü­velyt az ennek hátsó vezető csapjára gya­korolt nyomás révén annyira visszatolja, hogy a (h) toldat a (D) záró rúgó nyomása következtében az (e) rovátkába csappan. A záró rúgó ekkor a (G) zárolóval ismét össze van kapcsolva és a (H) lemezt zárt helyzetében tartja (1. ábra), míg maga a fegyver most töltve, fölhúzva ésj zárva van, tehát lövésre késiz. SZABADALMI IGÉNY. Szerkezet helytálló csővel és rögzítetten zárolóval bíró önműködő lőfegyverek záró rúgójának és zárolójának össze- és szétkapcsolására, jellemezve egy, a zá­róién forgathatóan elrendezett, az irányvonal egész hosszára kiterjedő, az irányzó elemeket hordó fogantyú által, mely egy toldattal a záró rúgó hüvelyé­nek egy megfelelő toldata mögé nyúlva, a zárolót a záró rúgóval összekap­csolja. (í rajzlap melléklettel.) 3ALLA8 RÉSZVÉNY IÁR6A6ÁO NYOMDÁJA BUDAPESTEN-

Next

/
Thumbnails
Contents