56348. lajstromszámú szabadalom • Hajtószerv

— 2 -""hajtott levegőt az (r) lehajlás (5. ábra) mér- I tékének megfelelő rétegben (p. projekció I az 5. ábrában) visszatartani törekszenek. A hátrafelé hajló (C, B, D, A) konvex részek által ellenben a hajtószerv ezen részein nyomáscsökkenés áll be, minthogy a közeg a cetrifugálerő folytán a középponttól a ke­rület felé hajtatik. Ezáltal elérjük, hogy egyrészt a hajtó­szerv lehető nagy fölülete hasznosíttatik a közeg kompressziója számára, másrészt pe­dig a hajtószerv hátsó oldalán jelentkező ellenállás lehetőleg csekély. A legelőnyösebb hatások elérésére cél­szerű, ha a lemezalakú hajtószerv kis ten­gelye a nagy tengely egy negyedénél nem .rövidebb. Ezen méretezésnél az említett munkafolyamatok lényeges intenzitást mu­tatnak. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Hajtószerv, jellemezve tengely körül forgó lemezalakú test által, mely zárt, meg nem tört vagy megtört kerületvonallal van határolva, mely vonalnak a tenge­lyekhez képest [diametrálisan és szim­metriásan szemben fekvő quadranspár­jai a forgássík hajtó oldalán előre van­nak hajlítva, illetve a forgássíkban fek­szenek vagy ettől hátrafelé vannak le­hajlítva. 2. Az 1. igényben védett hajtószerv foga­natosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy kisebb tengelye nem rövidebb, mint a nagy tengely egynegyede. (1 rajzlap melléklettel. PALLAS RÉ32VÉNV-; KRSASA':' V.'CMDÁJA BUOAPES1 E-v

Next

/
Thumbnails
Contents