56294. lajstromszámú szabadalom • Hengerszerkezet regisztráló, keltező, számoló és hasonló gépek számára

nyúlványokkal van ellátva, mely utóbbiakon az (x) typek, a jelen foganatosítás alaknál az 1-től O-ig terjedő számjegyek vannak elrendezve. Ezen számjegyek a nyúlványok egyik oldalán célszerűen domborúak, a másikon pedig homorúak. A (B) nyúlványokat a szakadozott vona­lakkal jelölt helyeken jobbra és balra át lehet hajlítani úgy, hogy azok az (A) hen­gertagra körülbelül merőlegesek és annak középpontjával koncentrikusak. A nyúlvá­nyokat jobbra (4. ábra) vagy balra (5. ábra) hajlíthatjuk át aszerint, amint domború vagy homorú számjegyeket akarunk kapni. Az előbbieket előnyösen nyomtatásra használ­juk, míg az utóbbiakat akkor, amikor a számjegyeket csak le akarjuk olvasni, pl. a szerkezet tartályában kiképezett nyíláson vagy hasítékon keresztül, ámbár erre a célra a domború számjegyek is használhatók. A hengernek második (D) tagja (6. ábra) szintén fémlemezből van készítve és a ten­gely fölvételére ugyancsak egy, az (A) hen­gertag (a) nyílásával megegyező centrális ;{d) nyílással van ellátva. Hogy a két (A) és (D) hengertag egy­másba illeszthető legyen és egymást kölcsö­nösen megtámassza és erősítse, a (D) henger­tag a kerületen egy, magára a hengertagra merőlegesen álló (Dl) karimával van el­látva. A két hengertagot, a 7. ábrában lát­ható módon egymásba illesztjük úgy, hogy a (B) nyúlványok a (Dl) karima külső fölü­letére jussanak. A hengertagokat a jelen találmány szerint a fésűalakú (F) kilinccsel forgatjuk el sza­kaszosan (9. ábra), mely kilincs a szokásos módon ide-oda mozgattatik. Az (F) kilincs a különböző hosszúságú (f, f', f", i'") újjak­kal van ellátva oly célból, hogy egy nagyobb .számértékű pl. a tizes számú henger egy fokkal elforgatható legyen, valahányszor a legközelebbi alacsonyabb számértékű, tehát most az egyes számú kerék meghatározott számú fokkal, a jelen esetben tízzel elfor­gattatok. Mindegyik henger (D) tagjának (D') kari­máján az (E) bevágás van kiképezve (6. ábra), mely az (A) hengertagnak O-val és 1-gyel | ellátott nyúlványai között fekszik úgy, bogy valahányszor egy hengert 1-től 9-ig elfor­gatunk és a kilincsnek illető újja 0 és 1 számjegyek között van, ezen újj mindig az (E) bevágásba csappan, minek következtében a legközelebbi nagyobb számértékű hengert működtető újj ezen hengerbe csappan és a • kilincsnek legközelebbi előre való mozgatá­sánál most már mind a két henger egy szám­jegygyei forgattatik el. Hogy a hengerek mindig a zéruspontra legyenek visszahozhatok, a következő elren­dezés van alkalmazva: A két (A) és (D) hengertag között (8. ábra) a (G) csap körül forgathatóan a (H) kilincs van elrendezve; a csapnak két vége (a')-nél (1. ábra) és (d'j­nél (6. ábra) a henger tagokba van ágyazva, minek folytán ezen csap a két hengertag­nak összetartására szolgál. A két (A) és (D) hengertag között lévő térben elrendezett (I) rúgó segélyével (8. ábra) a (H) kilincsnek (h) vége állandóan és utánaengedően oda­szoríttatik a (J) tengelyhez; a (J) tengely a hosszirányú (j) horonnyal van ellátva, melybe a (H) kilincsnek (h) vége beilleszkedhetik. Az (I) rúgónak szabad vége a (H) kilincs­nek (i) hornyában fekszik, minek folytán a rúgó a kilinccsel való kapcsolatból ki nem hozható. A (H) kilincs (h') végének a (D'j karima belső fölületével való érintkezése által a kilincs mozgása a célnak megfelelően határolva van. A (K) rúgó segélyével, mely­nek egyik vége a szerkezetnek egy alkal­mas helytálló részéhez van erősítve, míg másik vége a henger köpenyfölületéhez szorul és két-két (B) nyúlvány között fek­szik, a henger minden elmozgatásnál, az elfoglalt helyzetben rögzíttetik. Ha a hengereket vagy azok közül né­hányat az (F) kilincs segélyével egy szám­jegy nyomtatása végett elforgattuk és az­után a zéruspontra viszaforgatni akarjuk, a hengert az óramutató irányában egyszerűen egyszer körülforgatjuk. Ennek folytán az összes hengerek (H) kilincseinek (h) végei a (J) tengelyen kiképezett hosszirányú (j) horonyba kapaszkodnak és így a hengerek a tengely­lyel együtt elforognak, amikor is vala­| mennyien a zéruspontra hozatnak vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents