56270. lajstromszámú szabadalom • Énekhanghoz hasonló hangszinezet létesítésére szolgáló vonóhangszer

2 — közlekedési nyílásoknál a hanghullámok kilépésére szolgáló legkedvezőbb keresztmetszetalak a kör. Ezen tapasztalatok fölhasználásánál tehát mellőznünk: kell egyrészt az eddigi szokásos szerkesztésnél keletkező és önállóan rezgő (m) és (n) nyelveket (2. ábra), másrészt pedig meg kell szüntetnünk az (f)-alakú (q) hangnyílások által létesülő (o) szűkülést, mely utóbbi a vonóshangszer rezonálófödéllapján oly födélrész keletkezésére ad alkalmat, mely a hangot tompítja. Ezen célból a nyereg mindkét oldalán lekerekített szélű (q) hangnyílások vannak elrendezve (2. és 3. ábra). Ezen hangnyílások egymástól valló távolsága a nyeregszélességnek legalább is kétszeresét teszi ki és a hangnyílások alakja a hangszer megkívánt hangjellege szerint, mint ez a 3. ábrán látható, a köralak és szarvasak között váltakozik, minthogy az akusztikailag legkedvezőbb köralakú hangnyílások bizonyos határon túl nem alkalmazhatók, ha a 2. ábrán (o)-val megjelölt kedvezőtlen szűkülést el akarjuk kerülni. Az oldalkoszorúban alkalmazott (p) tönkök (2. ábra), melyeket az oldalkoszorú merevítése céljából be szoktunk enyvezni, akusztikailag zavaró hatású tömegfölhalmosódást idéznek elő. Ezen tö megfő lhaimozódást azáltal ellensúlyozzuk, hogy a koszorú szélességét a nyergen alul magnagyobbítjuk és az (a) nyak-tönk, valamint (b) húrtartó-tönk (1. ábra) fokozatosan szűkítjük, mint ez az 1. ábrán a (h)-val megjelölt helyen látható. A (p) tönkök plankonvexkeresztmet,szettel bírnak és ezen tönkök kis magasságánál fogva az oldalkoszorú különböző helyein föllépő transzverzális rezgések kilengési különbségei, amik a szokásos tönk-keresztmetszetek (2. ábra) (pl) mellett kimutathatólag jelentékenyek, jelen esetben elenyésznek és amellett lehetővé válik, hogy az oldalkoszorút egy darabból készíthessük. A szokásos szerkezeteknél a nyergen megfeszülő hurokban föllépő erők támadási szöge a nyereg két oldalán küliönhöző úgy, hogy ezen erők eredője a nyereg síkjával szöget alkot, mely körülmény a hangszeren való játszásnál hangtompító rezgésekre ad okot. Ezen akusztikailag zavaró hatást egy magasbított (g) húrtartónyereg alkalmazása által szüntetjük meg (1. ábra). A (g) húrtartónyerget annyira emeljük, hogy ennek magassága a húroknak az oldalkoszorú fölső szélétől való távolságával egyezik meg. Ezen távolságot a (t) nyeregtől (1. ábra) a nyak felé oly távol mérjük, mint amily távolság a (t) és (g) nyergek főzött van úgy, hogy a húr feszülésből származó erők hajlásszöge a (t) nyereg mindkét oldalán ugyanaz. A hangszer (k) lelkét (4. ábra) úgy rendezzük el, hogy az alsó végét a hangszerfenék szemöjcsalakú (i) kiemelkedésébe ismert módon beenyvezzük, fölső végét pedig az ugyancsak beenyvezett rögzítő (u) fapecek segélyével a födélen erősítjük meg, miáltal a födél és fenék között feszültségmentes összeköttetést létesítünk. A föntiekben ismertetett elrendezés tetszés szerinti nagyságú hangszerre érvényes. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Énekhanghoz hasonló hangszínezet létesítésére szolgák) vonóshangszer, jellemezve a nyak- és húrtartó tönknek ékalakú kiképzése által oly célból, hogy zavaró hatásoktól mentes rezgéseket létesítsünk. 2. Az 1. pontban igényelt vonóshangszer, jellemezve azáltal, hogy a vonóshangszer nyakának, fejének t

és fenekének ugyanazon anyagból való elkészítése mellett a nyaknak ;és fejnek együttes hossza a rezgéseket végző fenék hoszszával egyenlő, mit a fejnek meghoszszabbítása által érünk el. 3. Az 1., 2. pontban igényelt vonóshangszer, azáltal jellemezve, hogy a lekerekített szélű hangnyílások a hangszer megkívánt hangjellegéhez képest a köralak és szarvalak között váltakoznak és egymástól oly távolságban vannak el-