56269. lajstromszámú szabadalom • Elektromágneses jelzőkapcsolás

— 2 — indul és az (o) forgattyúkorongot az 1. ábrán látható nyíl irányában forgatja. A 3. ábrán az a pillanat látható, melyben a holt pontjában elérkezett (c) hajtórúd a (hl) kapcsolóemelőnek a íbl) fegyverzettel kapcsolt forgáspontját annyira lesülyedni engedte, hogy a fegyverzet meghúzása lehetségessé válik. Mikor a mágnes a fegyverzetet meghúzza, az (al) kapcsolóemelő fölső csuklópontja fix ponttá válik és a (hl) kapcsolóemelő az (al) kapcsolórúdon levő csuklója körül mint valamely fix pont körül forog. Ennek következtében a (hl) kapcsolóemelő és ennek megfelelően az (fi, zl és gl részjk is forgásnak indulnak és az (I) jelzőkart szabadra állítják. Hogy a (hl) emelőnek az (al) rúdhoz kapcsolódó csuklópontja ennél az elrendezésnél fix ponttá válik, az a csuklós négyszögek kinematikájából következik. A (c) hajtórúd görgője ugyanis a (hl) kapcsolóemelő egy kiugrására szorul és ezt megemelni törekszik. A hajtórúd által kifejtett nyomás az emelőkarok hosszának arányában a (hl) emelő két csuklópontjára oszlik el és egyrészt az (fl) jelzőkarmozgatóeraelőt törekszik magával vinni, másrészt pedig behajlítani igyekszik az (al, bl) csuklót. Az emelőkarok viszonya azonban olyan, hogy az (al, bl) könyökemelőre eső nyomás jóval kisebb úgy, hogy ezt a könyökemelőt már gyenge elektromágnes is megnyújtva tarthatja. A (hl) emelőt akként is ki lehet •képezni, hogy a (c) hajtórúd mozgatógörgöje a két csuklón kívül fekvő pontra hasson. A (hl) kapcsolóemelőnek ez az emelőhatása már azért is előnyös, mert az (al •és (bl) részek a csuklópontjukra eső csekély nyomás miatt kopásnak alávetve alig vannak és a súrlódás következtében is csak kis erőveszteségeket okoznak. Mikor az (fl) jelzőkarállítóemelő megemelkedik, a (hl) kapcsolóemelőnek az (al) kapcsolórúdon lévő forgáspontja alig mozdul el, mert ennek pályája közel merőleges a <hl) emelőnek az (fl) emelőn levő csuklópontjának pályájára, az állító mozgás vége felé azonban az (al, hl) könyök emelő kissé behajlik úgy, hogy szárai nem képeznek többé közel 180°-os szöget egymással, hanem ennél kisebbet (1., a 4. ábrán). Ennek célja a következő: Mikor az elektromágnes árammentessé válik, a jelzőkarnak a tiltó állásba kell visszaesnie, mihez az szükséges, hogy a jelzőkar saját súlya a csuklósrudazat útján a (b) fegyverzetre ezt leszakító erőt fejthessen ki. Fokozott biztonsággal érjük el ezt akkor, mikor az (al) kapcsolórúd, mely a jelzőkar súlyának hatását a (bl) fegyverzetre átviszi, evvel a fegyverzettel oly szöget alkot, melynél a fegyverzetre gyakorolt nyomóerőkomponens nagyobb. A másik két (II, III) jelzőkar a tiltó állásban maradt, mert a megfelelő két (e2, e3) görgő egyszerűen a (h2, h3) kapcsolóemelőkön legördült és csakis a (b2, bo) fegyverzetekhez tartozó csuklós négyszögeket hajlította be, annélkül, hogy az (f2, f3) jelzőállítóemelőket is magukkal vitte volna, mert az ezekhez tartozó két elektromágnes árammentes marad és így a (h2, h3) kapcsolóemelő sem talál fix forgás pontot az (al, a2) kapcsolórudakon, hanem a jelzőkarok súlyának hatása következtében nyugalomban maradó (f2, f3) jelzőkarállítóemelőkön levő csuklópontjaik körül forognak. Hogy az épen nem állított jelzőkarokat utólag, kívülről gyakorolt mechanikus hatás alatt ne lehessen a szabad állásba állítani, a (tl, t2, t3) elreteszelő peckekkel biró (sl, s2, s3) elreteszelőkilincsek vannak alkalmazva. Mikor a jelzőkar üzemszerűen, az elektromágnes és kapcsolás segélyével állítjuk szabadra, a megfelelő jelzőkarállítóemelő a (k) emelővel együtt mozog fölfelé, még pedig oly módon, hogy az (fl) emelő előbb érje el a kiállós kilincset, mielőtt a (k) emelő az evvel kapcsolt (tl) elreteszelő pecket eleresztette úgy, hogy a jelzőállítóetnelő a kilincs előtt elhaladhat. A 4. ábrán látható esetben ellenben, mikor a (II, III) jelzők tiltóállásukban maradtak, az (s2, s3) kilincsek működésnek indulnak. A (k) és az (fl) emelő a megfelelő kilincs előtt elhalad, míg a nyugalomban maradt (f2, f3) emelők a megfelelő rugók által előre szorított (s2, s3) kilincsekbe ütköznének, ha