56238. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és készülék hűtőlevegő előállítására

célból alkalmas helyeken, a légellenállást növelő (m) akadályokat rendezünk el. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás levegő hűtésére, jellemezve az­által, hogy egy exhaustor vagy hasonló segélyével a hűtőtérből vagy máshonnan szívott elhasznált levegőt lehetőleg hosszú úton először a jégvízzel keverjük bensőleg, ezután egy tiszta, majd pedig egy második, sóval vagy hasonlóval ke­vert jégrétegen keresztül fújtatjuk, hogy innen a fölhasználási helyre vezessük. 2. Az 1. alatt igényelt eljárás végrehajtá­sára szolgáló készülék, jellemezve a jég­generátor alatt elrendezett, egymással szemben váltakozva elhelyezett lejtős lemezek által, melyeken a jégvíz folyik le és melyeken végig a jégvízzel ellen­áramban a hütendő levegő áramlik, jel­lemezve továbbá két egymás fölött el­rendezett, rostéllyal ellátott és fölül tö­mítő födéllel elzárt, légkiáramló nyílás­sal biró jégszekrény által, 3. A 2. alatt igényelt készülék foganato­sítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a jégszekrényben lévő rostélyok a leve­gőnek kényszermozgású vezetésére rész­ben telt lemezek alakjában vannak ké­szítve. 4. A 2. alatt igényelt készülék foganato­sítási alakja, jellemezve azáltal, hegy a jégvíz lecsurgatására szolgáló lejtőrend­szer egy keretben van elrendezve, mely a készülék szilárd (b) alapjából tisztítás céljából kihúzható. {1 rajzlap melléklettel.) Dallas részveu. tarsaság nyomdája Budapesteu.

Next

/
Thumbnails
Contents