56196. lajstromszámú szabadalom • Kenyérvédő burok
kerüljön a cipóra és másik (c) vége a (d) vég1 fölé jusson. Ilyen módon nemcsak aizt akadályozzuk meg, hogy csiriz jusson a kenyérre, hanem az (f) benyomások az (e) perforálások folytatását is képezik 'és lehetővé teszik, hogy a védőburok a perforálások mentén le legyen téphető. A csiriznek az (e) perforálásokon való áthatolását azonban azáltal is elkerülhetjük, hogy, amint a 3. ábra mutatja, az (a) védőburok két (c, d) végét perforálásokkal nem látjuk el, vagy amint a 4. ábrából látható, csak az egyik, pl. (c) végén nem alkalmazzuk a perforálásokat. Ez utóbbi esetben a perforálásokkal ellátott (d) végnek a kenyéren való áthajtása alkalmával a perforálások nélküli (c) vég fölé kell kerülnie, hogy a csiriz a cipóra ne hatolhasson. Ezáltal, hogy a védőburok egyik végét perforálásokkal nem látjuk el, az egyes perforált sávok jobban függnek össze úgy, hogy nem szándékolt letépésük meg van nehezítve. Az ismert perf&rálások lyukgatásai majdnem kizárólag derékszögűek vagy oválisak. Az ilyen alakú lyukgatásoknak az a hátránya, hogy a letépés vonalában azok egyenes vagy ívala.kú szélein fekszenek, minek folytán az ilyen perforálásokkal ellátott anyag letép'ése alkalmával a szakadás nem következik be egyenes vonalban, hanem :a derékszögű négyszög csúcsai felé tér el és végül a szakadás egy más perforálási vonal mentén következik be. Hogy az ismert perforálási vonalak hátrányait elkerüljük, a perforálás egyes (g) lj-ukgatásait a találmány értelmében az 5., 6. és 7. ábrák szerint úgy képezzük ki, hogy két egymással szemben fekvő csúcsuk esik a letépés vonalába. így pl. az 5. ábra oly perforálási vonalakat tüntet föl, melyeknél az-egyes (g) lyukgatások parallelogrammalakúak, mely parallelogrammok (h, i) hegyes szögei a letépés vonala irányában fekszenek. A 6. ábrán látható foganatosítási alak- I nál a (g) lyukgatások oly körszeletala- ! kúak, melyeknek a (k) húr mentén Mcvő (h, i) hegyes szögei fekszenek a letépés vonala mentében. Végül a 7. ábra oly perforálási vonalakat tüntet föl, melyek (g) lyukgatásai oly háromszögalakúak, melyeknek befogójuk mellett fekvő (h, i) hegyes szögei a letépés vonala mentén fekszenek. A (g) lyukgatások mindezen foganatosítási alakjainál az illető védőburoksáv leszakítás alkalmával a letépés vonalát mindenkor a (h, i) hegyes szögekhez térítjük vifcszr úgy, hogy a burok elrepedése vagy az előjelzettől eltérő irányban való slszadása rendes körülmények között be nem következhetik. A jelzett cél elérésére természetesen bármely megfelelő más alakot is alkalmazhatunk, pl. egy hosszúkás hatszöget is. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kenyérvédő burok, jellemezve a cipó köré hajtandó papírból vagy efféle anyagból való oly szalag által, mely a cipó hai ántirányában végig futó lyukgatásokkal van ellátva, melyek a védőburoknak sávonként való letépését teszik lehetővé. 2. Az 1. igényben védett kenyérvédő burok foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a védőburok két végének egyike benyomott perforálásjelzéssel van ellátva. 3. Az 1. igényben védett kenyérvédő burok foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a védőburok két végén nincsenek perforálási vonalak. 4. Az 1. igényben védett kenyérvédő burok foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a védőburok egyik végének nincsenek perforálásai. 5. Az 1—4. igényben védett kenyérvédő burok foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a perforálási vonalak egyes lyukgatásai egymással szemben és a letépés vonalában fekvő hegyes szögekkel vannak ellátva. 6. Az 1—5. igényben védett kenyérvédő