56114. lajstromszámú szabadalom • Eljárás fának forgókésekkel történő fölaprítására faanyag vagy celluloza előállítása céljából
(i) szekrényben oly módon csuklósan elrendezett (j) talpcsapágyakban nyugszanak, hogy mikor a hajtószíj megeresztésével vagy meghúzásával az (i) szekrényt középállásából (2. ábra) jobbra vagy balra kitérítjük, a (g) előretoló hengerek az előretolás irányával szög alatt állanak be és így a kellő előretolást biztosítják. A két külső (g) előretolóhenger (h) tengelyeinek(j) talpcsapágyai, — mint az a 2. és 3. ábrán látható — kettős csuklón vannak szerelve, míg eme két tengely fölső csapágyai rúgónyomás alatt álló (n) állítócsavarral akként vannak kapcsolva, hogy a külső előretolóhengereket az előretolás irányával merőleges irányban is szög alatt lehet beállítani. Ennek következtében lehetővé válik, hogy két összetartozó henger között fölfelé megszűkülő hasítékot alkossunk, mely biztosan meggátolja, hogy a közöttük fekvő fahasáb előretolásánál | fölfelé kiugorjon. A (g) előretoló henge- j rek mögött még fogazott, ütközőszerű (o) I szorítópofák (2. és 4. ábra) is vannak engedékenyen ágyazva, melyek az előre tolóhengerek közül kilépett kis fadarabokat j mindaddig fogva tartják, míg a kés azok j utolsó maradékait is szót nem vágta, mi- i nek következtében a hulladék képződése ki van zárva. Ezenkívül ezek az ütköző- | szerű szorítópofák a fölaprított fa vezetésére is szolgálnak, melyet már az előtt is rugalmasan befognak, mielőtt az előretoló hengereket elhagyták. A rugók feszültsé- j gét tetszőleges állítóberendezés segélyé- j vei a szükségletnek megfelelően lehet sza- ( bályozni. ! SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás fának forgókésekkel történő fölaprítására faanyag vagy cellulóza előállítására, azáltal jellemezve, hogy a kések a rost irányával ellentétesen hegyes szög alatt hatnak a fára vagy fahasábra. • 2. Az 1. alatt védett eljárás foganatosítására egy gép forgatható késfejekbe befogott metszőkésekkel, jellemezve forgó, metszőkések által, melyek élei ferde irányban, alulról fölfelé, a rostok irányával ellentétesen hatnak az előretolóhengerek által előretolt fadarabokra. 3. A 2. alatt védett gép foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az előretoló hengereket viselő tengelyek alsó végeikkel magukban ismert, olajjal vagy más kenőanyaggal telt, beállítható szekrényekben oly módon csuklósan elrendezett talpcsapágyakban vannak ágyazva, hogy mikor a szekrényeket középállásukból kitérítjük, az előretolóhengerek a fa előretolási irányával és a külső előretolóhengerek fölső ágyazásának átállításával ezeket az előretolás irányára merőleges iránnyal szög alatt állítjuk be. 4. Az 1. alatt védett eljárás foganatosítására a fadarabok részére előretolóbsrendezés, azáltal jellemezve, hogy az előretolóhengerek mögött engedékenyen ágyazott szorítópofák vannak ütközőszerűen elrendezve, melyek a fát az utolsó részének fölaprításáig fogva tartják. (2 rajzlap melléklettel.) PALLAS 'iáírvÉNV TÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN