56112. lajstromszámú szabadalom • Bevetőkészülék sütőkemencék számára
mence bármely szilárd részén megerősített (6) fülekbe akasztjuk be <és a kocsit a sütőtérből kihúzzuk. Mivel a beakasztott horgok a szalag mozgását megakadályozzák a görgők forogni kezdenek: és ía szalagnak a sütőárút hordó fölső darabja a (2) görgő körül lefordul, mimellett a sütendő darabok egymásután lerakatnak ja tűzhelyre. Nem szükséges éppen végtelen szalagot alkalmazni, hanem lehet egy olyan szalagot használni, amelynek egyik végét a kemence bevetőnyílása közelében rögzítjük és a szalag csak a kocsi mellső végén elrendezett vezetékben fut, míg a szalag másik végére gyakorolt húzás folytán a kocsi kitolódik a kemencéből és emellett a sütőárúknak egymásutáni lerakása következik be. A sütőáruk lerakásának idejére a szalag rögzítését bármely tetszőleges módon változtathatjuk. SZABADALJVÍI IGÉNY. Bevetőkészülék sütőkemencék számára a sütőtérbe behaladó kocsin elrendezett szállítószalaggal vagy hasonlóval, jellemezve azáltal, hogy a szállítószalagnak a kemencébe történt bevezetése után a kemence valamely részével való összeköttetésére a kemence egy helyt> álló részén egy szalagfogószerv van megerősítve úgy, hogy a bevetőszerkezet kocsijának visszamozgásánál a szalagnak helytálló része a sütendő darabokat egymásután rakja le a tűzhelyre. (1 rajzlap mellóklettpl.) Palias részvénytára&ság nyomdaj* líu<1ap-«ton