56099. lajstromszámú szabadalom • Készülék fémek öntésére

2. ábra pedig fölülnézetben tünteti föl a találmány tárgyát képező készüléket, a 3. ábra nagyított léptékben függélyes metszetben mutatja a kemence fölső részét a födéllel együtt, míg a 4. és 5. ábrák metszetben és fölülnézietben ábrázolják a talapzati gyűrűt. Az (a) kemence, mely a jelen, esetben, hengeres alakú, valamely jó hővezető anyagból, pl. újezüstből készül és a (b) talplemezen nyugszik. Helyzetének biztosítására egy gyűrűalakú (c) rész szolgál, mely a (b) talplemezen van megerősítve oly módon, hogy középpontja a födél középpontjával egy függélyes egyenesbe esik, midőn ez utóbbi záróhelyzetben a kemencére van téve. A (d) födelet — aszerint, amint hengeres, vagy más alakú kemencét használunk — egy köralakú vagy másf orma alakú test alkotja, mely gyűrűszerű (dl) karimával van ellátva, és fölső részén (d2) csődarabot hord. Ez utóbbiban (d3) furatot alkalmazunk a (d4) csap számára, melynek segélyével a födél az (e) fogantyú villaalakban elágazó' végére van erősítve. A (d) födél (f) furata az (fl) keresztfurattal áll összeköttetésben, mely viszont (f2, f3) furatokkal közlekedik. Ezen furatok fölső végeiben egy (g) manométier és egy rúgóbehatás alatt álló (h) szelep van elrendezve, mely utóbbi segélyével a kemence belső ürege összeköttetésbe hozható a külső levegővel. A födél alsó rész© egy azbesztből, vagy más nedvességfölszívó anyagból készült betéttel van ellátva, mely vízzel, vagy valamely más olyan folyadékból Van itatva, mely a megolvadt (x) fémanyagból kisugárzó hő hatására gőzállapotba megy át. Hogy a betét el ne tömítse az (f) furatot, ezen célból a födél alsó részére egy (í) csapot alkalmazunk s ezen vezetjük át az (f) furatot. Az említjett csap vége egy kis darabon kiáll a betétből (3. ábra). Az (e) fogantyú szabad végét a (j) csavar egy rövid (jl) karral köti össze, mely a (j2) tengelyre van ágyazva. Ez utóbbinak végei (j3) csapágyakban nyugszanak, melyeket a talapzaton megerősített függélyes (j4) oiszlopokon el lehet tolni és (k) szárnycsavarok segélyével rögzíteni lehet. Az (e) fogantyú villaszerű részének végein (el) hasítékokat alkalmazunk, melyeken a (jl) karra erősített (j5) peckek nyúlnak át s ezáltal merev összeköttetést létesítenek az (e) fogantyú és a (jl) kar között. Hogy a gyűrűalakú (c) test által az alj lemezen megerősített kemencét nagyobb, vagy kisebb átmérőjű kemencével lehessen kicserélni úgy, hogy eközben az a födélhez viszonyítva, ugyanolyan helyzetet foglaljon el, ezen okból a (c) testet cél! szerűen egymásba illő, koncentrikus (cl) gyűrűkből állítjuk elő. A készülék használatánál célszerűen a következőképen járunk el: a viaszból előállított mintát vastagon bevonjuk egy poralakú anyagból készült (z) péppel, mely a gőzt és az öntés közben fejlődő gázokat keresztülbocsátja. A mintát ezután betesszük a kemencébe s azt az említett, nedves állaí pótban lévő anyaggal annyira megtöltjük, ) hogy annak fölső részén a födél alatt csak ! egy kis üres tér marad, melyet az (y) csatorna a mintával köt össze. (3. ábra). Ha viaszból készült öntőmintát használunk, akkor a kemencét alkalmas módon fölmelegítjük, miáltal a viasz megolvad. A viasz fölmelegedése és megolvadása közben fejlődött gázok a mintát körülvevő anyagon és az (y) csatornán keresztül távoznak el. Miután a kemence fölső részén lévő üregbe elegendő mennyiségű (x) fémet tettünk be és azt olvadt állapotba hoztuk, a födelet lezárjuk és az (e) fogantyú segélyével leszorítjuk. A kemencének ily módon való elzárása folytán a megolvadt (x) fémtömegből kisugárzó meleg a bietét által fötezívott folyadékra hatván, azt gőzzé változtatja, melynek nyomása a megolvadt fémet az (y) csatornán keresztül a viaszminta elpárolgása folytán keletkező ütegbe nyomja. A manométer egyidejűleg mutatja az uralkodó gőznyomást. Ha ez a nyomás bizonyos határon fölülemelkednék úgy, hogy az öntési folyamatra káros befolyást gyakorolhatna, akkor a (h) szelepet kinyitjuk s ex' által a nyomást a kellő határig lesülyeszt-