56025. lajstromszámú szabadalom • Burgonyaszedőgép oly hajítókerékkel, melynek hajító karjai rostély gyanánt vannak kiképezve

- 2 simák úgy, hogy a gyom azokhoz hozzá nem tapadhat, hanem lecsúszva lehullhat. A (8) karoktól egymástól egyenlő távolság­ban a karokkal hegyes szöget képező és egymással párhuzamos, alúl visszahajlított (7) karok ágaznak el, melyek hossza külön­böző lehet. Célszerű ha a középső (7) rudak, melyek a munka legnagyobb részét végzik, a leghosszabbak. Ekkor a hajítókarok végei, mint az a 2. ábrán látható,'bizonyos tekin­tetben rácsalakú lapátokat alkotnak, melyek igen nagy anyagot bírnak földolgozni és annak következtében, hogy a hajító kerék karjaihoz képest aránylag kis szög alatt hajlanak, a megtisztított burgonyákat aka­dály nélkül engedik lecsúszni. A gép működési módja a következő: Az ekevasról hátrafelé lecsúszó, a rögben levő gyom, — főleg a tarack — hátrafelé való mozgását a (8) karok akadályozzák, amennyiben a hosszabb gyomszárak fű­csomók, tarackrészek stb. a (8) karok fölött és alatt ezekre fekszenek, azután pedig a karok hosszanti irányában ezekről azonnal lecsúsznak és közvetlenül az ekevas mögött oldalt lerakatnak. Ezt a lecsúszást semmi sem gátolja, mert a (3) karok gondosan le vannak simítva és azok elágazási helyei ugyancsak egészen simák. A (8) karoknak tehát a (7) elválasztó, illetve lerakó karok­tól eltérően főleg a gyom lerakása a föl­adatuk úgy, hogy a burgonyák és a föld a (7) karokra már a gyomtól megtisztulva jutnak. A föld és a kisebb gyomrészek a rostély egyenlő szélességű közein hullanak át, míg a hajítórudak végeihez érkezett burgonyák teljesen megtisztítva a rudakat ezen irányában hagyják el, tehát oldalt és hátrafelé rakatnak le és a szárító földön épen tisztaságuk miatt könnyen fölismer­hetők. A (7) hajítórudak — mint látható — le­felé kissé be vannak hajlítva úgy, hogy el­tömődést előidéző akadályt nem képeznek. SZABADALMI IGÉNY. Burgonyaszedőgép hajitókerekekkel, melyek hajító karjainak végei rostély gyanánt vannak kiképezve, azáltal jellemezve,, hogy a magukban véve ismert módon csavarvonalban alakított (8) hajítókarok­tól egyes párhuzamos és alul meghajlított (7) hajító illetve tisztított rudak ágaznak el lejtős irányban hátrafelé, mimellett a (8) karok a rögökben lévő gyom, főleg tarack elvezetésére és a (7) rudak a föld elválasztására és a burgonyák le­rakására szolgálnak. (I rajzlap melléklettel.) % • < PÁLLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTED

Next

/
Thumbnails
Contents