56024. lajstromszámú szabadalom • Újítások vetőgépek eltolható kanálkorongos vetőszerkezetén

E hátrány megszüntetésére, tehát a vetés •egyöntetűségének biztosítására, a jelen ta­lálmány értelmében a (12) magházajtók úgy vannak kiképezve, hogy mindegyik ajtó a vetőkorong hozzátartozó (6) lapjával együttesen állíttatik el úgy, hogy mind­egyik ajtó (7) élének távolsága a vetőko­rong lapjától bármely helyzetben ugyanaz marad. Egyes sorok el céljából a (2) magházajtókra erősített (8) rugók lekap­•csolhatók az azokat tartó (9},sinekről, mely utóbbiak a vetőkorong (10) tengelye két felének egymással ellenkező irányban tör­ténő eltalálásával szintén egymással ellen­kező irányban eltolhatók. E célból a (10) tengelyre lazán helyezett (11) emeltyűk két-két (12) gyűrű közé vannak fogva, me­lyek páronkint a (10) tengely egyik és má­sik félrészére vannak csavarokkal; erő­sítve. Ezen elrendezés folytán a (6) ko­ronglapok és az ezekre erősített (1) ka­nalak, valamint a (2) magházajtók elmoz­gása és ezzel a vetőmag mennyiségének pontos szabályozása biztosítva van. Végül a találmány értelmében a (10) ten­gelyre helyezett (11) emeltyűk úgy vannak berendezve, hogy eltávolításuk alkalmával egy (13) mutatószerkezetet hoznak műkö­désbe, mely a szántóföld területegységén elvetett vetőmag mennyiségét jelző be­osztással ellátott, a vetőkorongnál eddig Jiasznált kanalat fölöslegessé teszi. 3. SZABADALMI IGÉNYEK. Újítás vetőgépek eltolható kanálkoron­gos vetőszerkezetén, azáltal jellemezve, hogy a vetőkanalak az eddig ismert szimmetrikus kiviteltől eltérőleg, úgy vannak kiképezve, hogy a magházajtó felé fordított élük a magházajtó felé el van tolva és a végén föl van hajlítva, azon célból, hogy főleg lejtős talajon ^ vetőmagnak a magházajtóba és a házon keresztül a vetőtölcsérekbe ju­tása biztosítva legyen. Az 1. pontban igényelt újítással ellá­tott vetőszerkezeten -egy további újí­tás, azáltal jellemezve, hogy a magház­ajtók, ;az eddig használt helytálló^ el­rendezéstől eltérőleg, a vetőkoronggal össze vannak kötve, úgy, hogy ezzel, beállítása alkalmával együtt elmozog­nak, azon célból, hogy a magházajtók belső éle és 'a vetőkorong közt lévő tá­volság a vetőkorong bármely helyzeté­ben változatlanul csekély maradjon. Az 1. és 2. pontokban igényelt újítá­sokkal ellátott vetőszerkezeten egy to­vábbi újítás, azáltal jellemezve, hogy a vetőkorong elállítására szolgáló, két félrészből álló tengely egy karja mu­tató gyanánt van kiképezve, mely a vetőkorong elállítása alkalmával egy beosztáson eltolódva, a területegysé­genkint elvetett megmennyiséget jelzi. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMOÁJA BUDAPESTEN-

Next

/
Thumbnails
Contents