55944. lajstromszámú szabadalom • Berendezés elfoglalt vágányutak biztosítására

2 — vonat vezetőjének átadjuk úgy, hogy a megfelelő vágányútnak újbóli állítása és a jelzőnek újbóli «szabadra» állítása, csak akkor válik lehetővé, ha a vonatvezető a kulcsot visszaadja, amit ez természetesen csak akkor fog megtenni, ha a vonat indulásra kész. Célszerű, ha a vonatvezető a kulcsot mindig láthatóan hordja, miért is a kulcson megfelelő táblát alkalmazunk. A záróreteszek a kallantyúknak rögzítését közvetlenül vagy megfelelő mechanikus vagy villamos áttételek segélyével eszközölhetik. A záróreteszeknek továbbá nem kell közvetlenül a kallantyúkra hatniok, hanem pl. oly állomásokon: melyeken villamos vágányútelzárókkal (blokkal) biró biztosító berendezések vannak alkalmazva, a vágányút beállító elemekre (ilyenek pl. a tológombok, húzóláncok stb.) hathatnak úgy, hogy ezen esetben a központi hivatalnok, mielőtt a megfelelő kulcsot vissza nem kapta, az illető vágányra vonatot be nem ereszthet. Arról is gondoskodnunk kell, hogy a kulcsoknak megőrzése úgy történjék, hogy azon kulcsok közül, melyek ah egyszerre biztosítandó, vagyis egymással összefüggő ellenséges vágányutakhoz tartoznak, mindenkor csak egy kulcs vehető használatba. E célból az összes kulcsok egy közös kulcstáblán vannak alkalmazva, mely úgy van berendezve, hogy, ha arról az egyik kulcsot levettük, a többi vele függésben lévő ellenséges kulcs mindaddig le nem vehető, míg csak a már levett kulcsot vissza nem helyeztük. A alábbiakban a találmány lényege a mellékelt rajz alapján van részletesen leírva. A mellékelt rajz 1. ábrája egy a jelen reteszelő készülékkel ellátott állítókészüléknek vázlatos képe. A 2. ábra a reteszelő készülék szerkezetének egyik példaképeni kiviteli alakját, a 3. ábra pedig egy másik kiviteli alakját tünteti föl távlati nézetben. A 4. ábra a kulcstartótábla szerkezetének egyik példakénti kiviteli alakját mutatja hátulnézetben, ha a tábla hátfalát eltávolítva képzeljük. Az t. ábrán föltüntetett központi állítókészülék, mely kisebb állomásokon nyer alkalmazást, valamennyi váltó, jelző stb. kezelésére szolgál. Az egyes váltóállító emeltyűk (1, 2, 3, 4)-gyel, a jelző emeltyűk (A és B)-vel, a vágányút elzáró kallantyúk pedig (I, II, III, IV)-gyel vannak jelölve. Jelen találmány értelmében az állítókészülék fölött a (K). rögzítőkészülék vun alkalmazva, melyben mindegyik vágányút részére egy-egy föl- és alá tolható (sl, s2, s3, s4) retesz van (2. ábra), mely reteszek alsó helyzetükben a kallantyúk tengelyein alkalmazott (a, b) ütközők elé nyúlva, ezen emeltyűknek a nyíl irányában való forgatását és így a jelzőknek állítását meggátolják. Hogy például az (I) kallantyút a nyíl irányában elforgathassuk, a (cl) kulcslyukba bedugott kulccsal az (sl) reteszt fölfelé kell eltolnunk, amiáltal azonban egyúttal egy (h) emeltyűt is elforgatunk, mely ezen elforgatás következtében az (s2) reteszt (esetleg az s3 és s4 reteszeket is) az alsó állásban fogva tartja úgy, hogy az (s2) retesz mindaddig, míg az (sl) reteszt alsó állásába vissza nem mozgattuk, fölfelé el nem tolható, s ennek következtében a (II) kallantyú állítását meggátolja. A retesz mozgatására szolgáló kulcs csak akkor húzható ki, ha a retesz alsó vagyis záró helyzetében van, mivel fölemelt retesznél a kulcs szakálla a kulcslyukra merőlegesen áll. Szakállas kulcs helyett természetesen másféle knlcsok is használhatók. A berendezés használata és működése már most a következő: Ha a vonatok beérkezte után a megfelelő jelző «tilosra» beállíttatott és a megfelelő kallantyú nyugalmi helyzetbe hozatott, akkor a megfelelő kulcs segélyével a megfelelő (s) reteszt záróhelyzetébe hozzuk, minek következtében ezen retesz a megfelelő kallantyúnak nyíl irányában való elforgatását és ennek következtében a jelző újbóli «szabadra» állítását is meggátolja. Ezek után a kulcsot a kulcslyukból kihúzzuk és a befutott vonat vezetőjének megőrzésre átadjuk, aki a kulcsot magához véve, azt mindaddig, míg a vonat indulásra