55586. lajstromszámú szabadalom • Berendezés tartályokban lévő folyadékok súlyának meghatározására

A három (1, 3, 8) mérlegrúd a (6, 7) húzó­rudak által van egymással kényszermozgá­súan összekötve. Emellett a csuklókat ismert módon élek és serpenyők képezik. Nyomás nlatt álló folyadék mérésénél a (16) edényt folyadékkal, pl. vízzel, glicerinnel, higannyal vagy effélével .töltjük meg és a berendezést azon nyomásra, mélynél használni akarjuk, zérusra állítjuk be, mely célra a (14) be­ömlési cső nyílását elzárjuk, a fölső (18) karimán át pedig valamely közeg által, pl. gáz, levegő, gőz által az üzemnyomás el­éréséig nyomást bocsátunk be. Ennek foly­tán a (16) edényben a folyadék (hl)-ről <h')-re emelkedik vagy vákuum esetén sü­ly ed, mi mellett a magasság az üzemnyomás­nak vagy vákuumnak felel meg, melynél a berendezést használjuk. A berendezésnek üzemnyomás alatt zé­rusra való beállítása még arra is való, hogy azáltal a (6, 7) rudak fölhajtásának válto­zását, mely a (h) magasságnak felel meg, tekintetbe vegyük. Hogy a (h) magasság véletlen változása a súlymeghatározást lehe­tőleg kis mértékben befolyásolja, a (6, 7) rudak keresztmetszetének lehetőleg kicsiny­nek kell lenni úgy, hogy a (6) vagy (7) rúd­nak az üzemnyomás alatt való zérusra állí­tásánál tekintetbe vett tehermentesítésen fölül való esetleges tehermentesítése egy­általában nem vagy csak kevéssé legyen számba vehető. Ha azonban ugyanazon be­rendezéssel változó nyomásnál kell mérést eszközölni, a fölhajtási különbségek a min­denkori nyomásnak megfelelően a kis (19) tarasúly által egyenlíthetők ki. A berendezés azon tartályhoz, melyben a megmérendő folyadék van és amely az úszóval a 48032. sz. szabadalomban ismer­tetett viszonyban áll, oly módon van kap­csolva, hegy a megmérendő folyadék a (14) csövön át a (2) csőbe jut, á folyadék fölött a tartályban levő teret pedig cső útján a berendezés (18) csőcsonkájával kötjük öseze égy* hogy á bei'endezésbett, minthogy csak a íolyadéfiaáf 'fölött- áll a külső levegővel •össéeköíteféaben, különben minden oldalról aá^ti agyaáazon ayöáiás áll fönn, mint a megmérendő folyadékot tartalmazó tartály­ban. Ezen elrendezés által tehát aránylag egyszerű eszközökkel és súrlódási ellenállás nélkül elérhetjük, hogy a berendezés segít­ségével nyomás vagy vákuum alatt álló folyadékok súlyát is meghatározhassuk. A 2. és 3. ábrán a találmány tárgyának másik foganatosítási alakja látható és pe­dig a 2. ábrán a folyadékzár függélyes met­szete, a 3. ábrán a 2. ábra A—A vonala szerint vett vízszintes metszet. Ezen foganatosítási alaknál az (1) mérleg­rúd rendep módon élek és serpenyők útján van a (4) folyadékzár (20) födelében ágyazva. Az (1) mérlegrúdra élek és serpenyők útján két (21, 22) tartórúd van függesztve, me­lyek egyike, a (21) rúd az (5) úszót tartja, mely a (4). folyadékzárba nyúló fölső részén a (15) rúd alakjában van megvékonyítva és a (21) tartórúddal van összekötve. A (15) csövet a folyadékzár fenekéből kiemelkedő (12) cső mozgástérrel veszi körül, mely cső fölé a (21) tartórúdra erősített (13) harang van borítva. Az (1) mérlegrúd másik kar­jára függesztett (22) tartórúd egy másik (131 ) harangot tart, mely a (12) csőhöz ha­sonló (121 ) cső fölé van borítva. A két (12, 12l ) cső, valamint a két (13, 131 ) ha­rang belső térségei egymással a (23) csa­torna útján, megmérendő folyadék fölött levő közeggel pedig a (18) cső útján álla­nak összeköttetésben. A (22) tartórúdba két oldalon a (6) rudak vannak beakasztva, melyek az (1) mérlegrudat a futósúlyt tartó­rúddal közvetlenül vagy emelőáttétel útján kötik össze és a (4) folyadékzár belső teré­től elválasztott két (24) csövön át vannak rendeltetési helyükhöz vezetve. Az (1) mér­legrúd azonban a (20) födélen kívül meg is hosszabbítható és futósúlyt tartó rúd gya­nánt képezhető ki. A két (22, 221 ) tartórúd fölfüggesztési pontjainak az (1) mérlegrúd forgáspontjától való távolságainak alkalmas méretezése, valamint a két a (13, 131 ) harang súlyai­nak megfelelő megállapítása által elérhet­jük, hogy a harangok fölhajtási nyomatékai a berendezés egyensúlyi helyzeténél egy-

Next

/
Thumbnails
Contents