55388. lajstromszámú szabadalom • Újítások takaréktűzhelyeken

Jelen újítás szerint a (16) lemezben (11. ábra) a (22) kürtőcső fölvételére szolgáló nyílás, a nyílás kivágásával egyidejűleg olykép sajtoltatik, hogy a nyílás széle két körülfutó (23, 24) horonnyal bír, melyek közül a külső kívülről nézve homorú, a belső pedig domború. A (22) kürtőcső pe­dig összekötendő végén a (24) domboru­latnak megfelelő (25) homorúan kiképezett szűküléssel bír, mely eredeti állapotában (25') pontozottan rajzolt szűkebb hengares ré-szbe megy át, mely a csőnek a (16) lapra való illesztése után belehajlíttatik, 11. ábrán látható miódon, a (24) horony homorú oldalába,, ezáltal a csövet gyorsan, szilárdan, tömören, minden szögecselés nél­kül rögzítjük a (16) laphoz. A (16) födőlap egyéb nyílásai, melyek a (16') vízmelegítőedény fölvételére szolgál­nak, szélükön szintén ilyen sajtolt körül­futó kettős horonnyal vannak ellátva, mi­által a szokásos merevítő gyűrűk alkal­mazása elmaradhat. Jelen találmány az ismertetett kiviteltől számos eltéréssel is készíthető anélkül, hogy ezáltal lényegében változást szen­vedne. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Újítás takaréktűzhelyeken, jellemezve azáltal, hogy a sütő szabad végén kiké­pezett és a sütőajtó fölvételére szol­gáló (2) keret egy darabból van saj­tolva, hogy továbbá a szintén egy da­rabból sajtolt sütőajtió forgáscsapjai, valamint tolózára az ajtó belső oldalán vannak kiképezve, hogy végül az ajtó szélei becsukott állapotában a legömbö­lyített szélű (2) kerettel egy síkban van­nak azon célból, hogy kiálló, részek ne legyenek és a tisztítás, valamint elő­állítás gyorsan és könnyen legyen esz­közölhető. 2. Újítás takaréktűzhelyeken, jellemezve a sütő szabad végén kiképezett keret belső oldalán elrendezett (4) horgok, valamint a takaréktűzhelyben kiképa­zett, megfelelő (4') nyílások által azon célból, hogy a sütő egyszerű betolás ál­tal rögzíttessék, csekély megemelése után pedig ki legyen húzható. 3. Újítás takaréktűzhelyeken, jellemezve, azáltal, hogy a tányérmelegítő egyet­len darab lemezből van olykép sajtolva, hogy a tányérmelegítő keret í észéi és összekötő rudazatai félcsőalakúak, hogy továbbá a tányérmelegítőnek függélyes helyzetben való rögzítésére szolgáló ké­szülék a (16) f-ödőlapnak nem tetején, hanem oldalán van kiképezve azon cél­ból, hogy a tányérmelegítő olcsóbban legyen előállítható és hogy a takarék­tűzhely szállítása közben a rögzítőkészü­lék zavarólag ne hasson, sem pedig le ne törjön. 4. Újítás takaréktűzhelyeken, jellemezve azáltal, hogy a (19) tüzelőlap egyik szé­lén (18) lemezzel van ellátva, melynek szabad széle a tüzelőlaptól eláll, má­sik oldalán pedig hasonló kiképzésű (20' elforgatható kétkarú emelővel van ellátva, azon célból, hogy a tüaelőlapot a tűzhelyhez könnyen oldhatóan lehes­sen rögzíteni. 5. Újítás takaréktűzhelyeken, jellemezve azáltal, hogy a takaréktűzhely oldalfa­lainak merevítésére és díszítésére szol­gáló (11) lécek a tűzhely falából -3gy da­rabban vannak kisajtolva. 6. Újítás takaréktűzhelyeken, jellemezve azáltal, hogy a tűzhely (16) födőlapján a vízmelegítő edények, vagy füstelve­zető csövek fölvételére szolgáló nyílá­sok körülfutó kettős homorú, illetve domború préselt horonnyal vannak el­látva, azon célból, hogy a nyílás szélei merevíttessenek és a füstcső könnyeb­ben legyen megerősíthető. 7. Újítás takaréktűzhelyeken, jellemezve azáltal, hogy a kettős körülfutó horony­nyal ellátott nyíláshoz erősítendő (22) füstelvezető cső végén homorúan kez­dődő szűkülettel szűkebb hengeres részbe megy át, mely a födőlemeznyílás belső homorú hornyával kapcsolódik, azon cél­ból, hogy a füstcső a (16) födőre szö­gecselés nélkül legyen erősíthető. .(1 rajzlap melléklettől.) 1 'alias részvénytársaság nyomdája Budapesten.

Next

/
Thumbnails
Contents