55378. lajstromszámú szabadalom • Távbeszélőkészülék

essék, hanem a nagyobb (J szög alatt be­érkező (6) sugár irányába. Ez azáltal érhető el, hogy a (g') sík tükör helyett henger­fölületű hoiporú (g) tükröt alkalmazunk, mivel csakis ez felel meg azon föltételnek, hogy a (B) pontból kiinduló (5) sugár a tükörfölületről (3 Szög alatt verődjék vissza. Természetesen nem lényeges, hogy a (g) tükör alakja éppen körhenger fölületű le­gyen, sőt esetleg éppen célszerű a tükört például eliptikus hengerfölületű alakjában képezni ki, miáltal elérhető, hogy az egyenlő távolságban lévő (A; B, C, D) pontoknak a (d) irányzék körülbelül egyenlő nagy szög­elfordulásai feleljenek meg. A gyakorlatban célszerű 2. ábrán látható módon a (c, D) pontokból érkező (7, 10) sugarakat előbb egy (f) sík tükörre vezetni, ahonnan a visszavert (7, 11) sugarak esnek a (g) homorú tükörbe, onnan pedig a (9, 12) sugarak a (d) irányzékba, mely (e) skála mellett mozoghat el. Ezen elrendezés azért célszerű, mivel a néző szem ekkor ^ né­zendő tárgy irányába esik. Nehogy a (g) tükör elfogja az (f) sík tükör előtt a suga­rakat, célszerű esetleg a (g) tükröt 3. áb­rán látható módon mélyebben helyezni el és az (f) tükröt a függélyestől valamivel elfordítani, hogy a reá eső sugarak ferde irányban a (g) tükörre vetítőd jenek. Természetesen az (f) tükör is homorúra képezhető, mikor is a hatás fokozódik. A készülék használati. módja, működése az eddigiek alapján világos és így magya­rázatra nem szorul. Az (e) beosztás legcél­szerűbben gyakorlati kísérletek útján álla­píttatik meg. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Távbecslő készülék, mely áll egy alap­lapra szerelt fix (c, c') irányzékból és egy ettől bizonyos fix távolságban el­rendzett forgatható skála mellett el­mozgó (d) irányzékból és ettől egy bizo­nyos fix távolságban elrendezett forgat­ható skála mellett elmozgó irányzékból és melynél a kérdéses pont távolsága az irányzékoknak a pontra való beállí­tása után a mozgóirányzék szögelfor­dulásából állapíttatikmeg, jellemezve egy homorú, hengerfölületű tükröző fölület által, mely a távollévő tárgy is a mozgóirányzék közé van iktatva azon célból, hogy távollévő tárgyaknak is a mozgóirányzék nagyobb szögelfordulásai feleljenek meg és ezáltal a távolság pontosabban legyen leolvasható. 2. Az 1. alatt igényelt távolságbecslő kivi­teli alakja, jellemezve azáltal, hogy a (g) hengerfölületű homorú tükör fokoza­tosan növekedő görbülettel van ellátva azon célból, hogy egyenlő távolságú tárgyaknak az irányzék körülbelül egyenlő nagy szögelfordulása feleljen meg. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt távolságbecslő kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a tárgyak és a (g) homorú hengerfölü­letű tükör közé egy második sík vagy homorú hengerfölületű, célszerűen kissé magasabban elhelyezett tükör van ik­tatva azon célból, hogy az irányzókon át néző szem a vizsgálandó tárgy irá­nyába nézzen és így az érkező fény­sugarak útját el ne állja. (1 rajzlap melléklettel.) 1 'alias részvénytársaság nyomdája Budapesten.

Next

/
Thumbnails
Contents