55327. lajstromszámú szabadalom • Távíróberendezés

A mellékelt rajz 1. ábrája kettős kontaktussal bíró átkap­csoló billentyűvel fölszerelt állomás kapcso­lási sémáját mutatja, 2. ábra pedig ugyanezen billentyűt mu­tatja, azonban oly fölszereléssel, mely a két vonalrészt nem csupán a jelek adásá­nak időtartama alatt, hanem a távirat-adás teljes időtartama alatt szétválasztva tartja. Amint az 1. ábrából látható, a távíró-ve­zeték (L és L') végén egy-egy primér­vagy szekundér-telep van alkalmazva oly­ként, hogy ezen telepek egynemű sarkai "vannak a vonallal kapcsolva, míg a telepek másik sarka T-nél földelve van. A telepek egyenlő feszültséggel bírnak és bármely közbenső állomásból kiinduló jeladás alkal­mával a vonal két szakaszra osztatik föl a jeladó állomásnál. A jeladó-készülék legegyszerűbb alakja (t)-nél van föltüntetve és lényegében az (1) kétkarú fémemelőből áll, mely közepén for­gathatóan van ágyazva és nyugalmi álla­potában az (s) rúgó által a (p) kontaktusra szoríttatik. Működési állásában az emelő a (q) kon­taktust érinti hátsó részével, mellső részé­vel pedig emelkedvén, a szigetelten elren­dezett (m) kontaktusrúgóval az (n) kontak­tust érinti, mely a (z) fémtartó segélyével a (p) alsó kontaktussal áll|összeköttetésben. A vonal egyik ága a (z) tartóval ill. az (n) és (p) kontaktusokkal áll összeköttetésben, míg a vonal másik ága a billentyű (1) kar­jához van kapcsolva. A (q) kontaktus és az (m) rúgó földelve vannak, még pedig az egyik közvetlenül, a másik pedig egy ál­landó vagy szabályozható (R) ellenálláson keresztül. Tetszőleges alkalmas szerkezetű, pl. a svájci rendszerű (C) átkapcsolóval, mely négy fölső (1, 2, 3, 4) és keresztben elrendezett négy alsó (1', 2', 3', 4') fémlemezből áll, amelyek a keresztezési pontokon behelyez­hető (1"—4") kontaktusdugaszok segélyével egymással összeköthetők, úgy a közbenső, mint a végső állomások számára az összes szükséges kapcsolásokat létesíthetjük. Az 1. ábrabeli teljesen kihúzott (1"—4") körök egy közbenső állomás kapcsolásait tüntetik föl, amelyben a készülék és a reosztát a bal­oldali, és a (B) galvanoskóp a jobboldali vonalrészbe van kapcsolva, az állomás pe­dig mindkét vonal összes állomásaival köz­lekedhetik. Világos, hogy nyugalmi állásban a két vonalrész az (1.1) kapcsokon, az (M) fölvevő­készüléken, a (p) kontaktuson, az (1) eme­lőn, a (B) galvanoskópon és a (2,2) kapcsokon keresztül egymással össze van kötve, míg a billentyű működő állásában egymástól szétválasztatnak a vonalrészek és két kü­lön, a földdel összekötött áramkört képez­nek, nevezetesen az egyik áraimkor a (T) földtől az (L) vonalrészen, az (1,1') kapcsokon az (M) fölvevőkészüléken, az (n,. m) kontak­tusokon, a (3', 3) kapcsokon, a (R) reosztáton záródik a (T') földhöz, míg a másik áramkör a (T) földtől az (L') vonalrészen, a (2,2') kap­csokon, a (B) galvanoskopon, az (1) emelőn, a (q) kontaktuson és a (4', 4') kapcsokon át záródik a (T') földhöz. Az egyik vagy másik vonalba iktatott (R) ellenállásnak föladata, hogy a két áramkör ohmikus ellenállását egyenlővé tegye úgy, hogy az áramerősség mindkét áramkörben egyenlő legyen. A végállomásokon és azon ponton, ame­lyen a két vonalrész ellenállása egyenlő, az (R) ellenállás kikapcsolható vagy elhagy­ható. Világos, hogy a végállomásokon az egyik vonalrészt a teleppel való összeköt­tetés alkotja és ezen telep a jeladás alatt kikapcsolva maradhat. Ezen egyetlen reosztáttal ellátott elren­dezés azon hátránnyal bír, hogy habar a két vonalrész ellenállását egyenlővé teszi, mégsem teszi ezeket egyenlővé az egész vonal ellenállásával. Ha a 4' alsó kontaktuslemez nyílásait üresen hagyjuk ós a kontaktusdugaszokat a pontozott (1'2 , 2\, 3'4 ) körökkel jelzett he­lyekre dugjuk, oly összeköttetéseket állítunk elő a végállomásban, melyeknél a telep ki van kapcsolva a jeladás tartama alatt, és az (R) ellenállás szintén ki van kapcsolva. Ha ellenben a dugaszokat a (2 és 1', 4 és 2',) valamint 4 és 3' kontaktuslemezek ke-

Next

/
Thumbnails
Contents