55322. lajstromszámú szabadalom • Eljárás galávánelemek működtetésére

mm* jes kihasználása válik lehetővé, még pedig úgy a depolarizálás, mint az áramfejlesztés tekintetében. A gáz és folyadék átáramol­tatásának hátrányai szintén elkerültetnek, mert míg gáz és folyadék keverékének foly­tonosan történő átáramoltatásánál, mint em­lítettük, tetemes elektromos ellenállások lépnek föl, addig, ha a keverék átáramol­tatási időszakai közé oly időszakokat ikta­tunk, melyekben az elektródán csak gázt áramoltatunk át, az ellenállás csak fázis­szerűen lép föl. A folyadékgázkeverékkel ugyanis az égéstermékek a pórusokból tel­jesen kinyomatnak, míg a gáz az elhasz­nált elektrolitot szorítja ki. A folyadékgáz­keverék alkalmazása tehát az új eljárással nem tévesztendő össze; ez az eljárás az új eljárásnak úgyszólván csak egy fázisa, A találmány tárgyát képező eljárás elő­nyeinek magyarázata is könnyen megtalál­ható, ha tekintetbe vesszük azt, hogy a nedvesített pórusokon átszorított gáz a pó­rusokat kiszárítja, a pórusokban lévő folya­dékot az oldható elektródához szállítja, majd az etektróda testén átlépve, az oldható elektródát körülvevő folyadékban erős pezs­gést létesít. Ezáltal azonban úgy a póru­sokban (depolarizáció),' mint az oldható elektróda körül (áramgerjesztés) az anyag­ésere lényegesen fokoztatik. Nem tekinthető emellett lényegtelen előnynek az sem, hogy a gáz bevezetése által a hőmérsékletet is szabályozhatjuk, illetve egy bizonyos fokon tarthatjuk. Ha a gáz áramoltatásának beszüntetésé­nél a pórusokba friss folyadék áramlik, a negatív elektróda pórusai nagy mértékben fognak impregnálódni a célszerűen erősen oxidáló elektrolittel. A pórusokban tehát erős depolarizáció i megy végbe, míg, mint említettük, az old­ható elektróda körül a gáz a folyadékot pezsgésbe hozza, és így a folyadék teljes kihasználását "biztosítja. Az eljárás kivitelére való galvánelemek magukban véve ismeretesek. A mellékelt rajzon az elemek két példáját tüntettük föl példaképpen, természetes azonban, hogy az eljárás más, alkalmas kiképzésű elemekben is keresztülvihető. Az 1. ábrán föltüntetett elemnél az (a) negatív elektróda üreges és üregében van elhelyezve a (b) elektróda. Az (a) elektróda fejrészén a (c) fémkontaktus van elren­dezve, melyhez az elektródatestet köz ha­gyásával körülvevő (d) borítás van erősítve. A folyadék, illetve folyadékgázkeverék, valamint a gáz az (e) csövön át lépnek be az (a) elektróda pórusain áthatolva a (b) elektródához áramolnak (f) a lefolyató nyílás. A 2. ábrán föltüntetett elemnél a folya­dék vagy folyadékgázkeverék, valamint a gáz az (a) elektróda üregét borító (d') lemez (e) nyílásán lépnek be és az (a) elektródán át a (b) oldható elektródához lépnek. Mindkét esetben tehát folyadék vagy fo­lyadékgázkeverék a negatív elektródán át az elektróda felé áramlik. : SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás galvánelemek működtetésére, az­által jellemezve, hogy a negatív elek­tróda oxidáló elektrolittel nedvesített keresztmetszetén gázt vezetünk át. 2. Az 1. igényben védett eljárás változata, jellemezve azáltal, hogy a negatív elek­tróda pórusain fölváltva oxidáló elektro­litet és gázt vezetünk át. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten j

Next

/
Thumbnails
Contents