55249. lajstromszámú szabadalom • Automatikus vetítőkészülék több filmszalag képei egymásután való vetítésére
Az eddigiekből világos, hogy a filmtekercseknek egyszer jobbról-balra, másszor balról-jobbra kell forogniok, aszerint hogy a forgás egyik vagy másik irányban történik, az egyik vagy a másik filmtekercs tengelye van meghajtva, míg a meg nem hajtott szabadon forog. A meghajtás két zsinorkerékről történik (Cl, C2), amelyek á hajtó elektromotor (A) tengelyein vannak lazán elrendezve. — A laza kerekek forgatása egy súrlódó kapcsolóval történik, amely mint a rajzból is látható egy ékelt, kettősen kúpos tárcsából (B) és az említett két laza kerékből (Cl, C2). áll. — A Dl és D2 gummiszalagokkal az FI F2 filmtekercsek tengelyeire ékelt zsinórkerekek (El) és (E2) hajtatnak. — Ugyanezen (FI és F2) tengelyeken fel vannak ékelve (Gl) (G2), (Hl és (H2) filmtekercsek fölgombolyítására szolgáló egy peremes kerekek (II és 12) és az ugrómozgás előidézésére szolgáló (Kl, és K2) kilincskerekek. Aszerint, amint az egyik vagy a másik laza kerék belső kúpfelületét szorítjuk az ékelt kerékhez, úgy az egyik,'vagy a másik tárcsa fog forogni. A motornak tehát aszerint, amint az egyik vagy a másik laza zsinórkerék kapcsoltatik be, jobbra, illetve balra kell forognia. Az összes átváltozásokat, azaz 1. a motor forgási irányának megváltoztatását; 2. A zsin,órkerekek átkapcsolását; — 3. az (S) ernyőnek horizontális irányban való eltolását az I. és II. ábra fölső részén föltüntetett kétkarú elektromos átkapcsoló (R) végzi, melynek kapcsolási sémáját a IV. a. illetőleg IV. b. ábra tünteti föl. Ehhez van csuklósan szerelve az (S) ernyő, amely a (T) fényforrás kévéjét majd az (81), majd az (S2) nyílásokon engedi át. Az áram a rendelkezésre álló pl. (városi) vezetékből (U) véve, a (VI) és (V2) huzalokon át jut az (A) elektrmótorba és a (Z) elektromágnesbe. A mótor forgásirányának megváltoztatása az armatúra áramkörének kommutálásával történik. Ugyanekkor a laza zsinórkerekek is az agyaikban elhelyezett laza A1 és A2 gyűrűk illetőleg az ezekkel fixen összekötött (A) keret által (1. oldalnézet) a (Z) elektromágnes által tengelyirányban elmozgattatnak úgy, hogy majd az (A3 fölső), majd az (A4 alsó) kart rántja magához az elektromágnes a sarkok változása szerint. Minhogy e célból a sarkok átváltásának a mótor forgásirányának megváltoztatásával egyidejűleg kell történie, a (Z) elektromágnest az armatúra áramkörével seriesbe •kapcsoljuk (IV a.) ill. (IV b.) Y a mótor mágnesköre, melynek értelme — az armatúra — áram kommutálása esetén — változatlan kell, hogy maradjon. — Ennek megfelelően van, leágaztatva is. Végül az (S) ernyő mozgatása is az átkapcsolással egyidejűig , történik, mert hiszen az ernyő az átkapcsoló emelőkarrendszerrel áll csuklós összeköttetésben. Az átkapcsolónak mozgatása egy a filmtekercsek tengelyeire szerelt és a filmtekercsek kerekeivel egyenlő átmérőjű (II és 12) kerekeken fölgombolyított igen vékony acélszalagra (N) szegecselt (01) és (02) orrokkal történik. T. i. mikor ez az orr az emeltyűkar csapját éri, úgy azt elmozgatja mindaddig, míg alatta el tud haladni. Amint alatta elhaladt, az átkapcsolás megtörtént, a mótor ellenkező irányban fog forogni, a másik zsinórkerék bekapcsolódik, és a másik filmtekercs előtt lesz az (8) ernyő nyílása. A tekercsek filmszalagjainak elszakadását az erős (N) acélszalag gátolja, amely a filmtekercsekkel megegyezően Pl és P2 hengerekkel van vezetve. Hogy egy lámpát lehesseü 2 filmtekercscsel alkalmazni, 4 drb. 454 -os tükröt (II, 12, 13, 14) veszünk használatba, ami által a lámpa mind a két filmet megvilágítja. Természetesen annak sincs semmi akadálya, hogy-2 lámpát alkalmazzunk és, hogy esetleg az (S) ernyőt elhagyva, majd az egyik majd a másik lámpa vezetékét kapcsoljuk be. A mozgóképek vetítésénél szükséges ugró mozgást a filmtekercsek tengelyeire ékelt (Kl és K2) kilincstekercsek idézik elő. A fogak számát az egyes k épek nagyság