55114. lajstromszámú szabadalom • Nyomógombzár

felelő alakot adni. Ezen kiviteli alakoknál ; a szegmensalakú rugók már kezdetben is í feszültséggel bírnak és ezen cél elérése végett a rugók szabad (f, fl) végei a gombj­ház falához vagy egyéb szilárd támaszhoz, például az (e) kidudorodásokhoa (7. és 11. i ábra) támaszkodnak és ennelki folytán már kezdetben feszültséget kapnak, mely a rugókat a gomb közepe felé szorítja. Az ismert módon, a gombbian megfeszített ál­lapotban elhelyezett rúgónak tehát az 1., 2., 5., 7., 9., 11. ábrában látható alakja van. A gombzár össizecsukása előtt a (c, cl) bemélyedések egészen közel fekszenek egymáshoz úgy, hogy ezek most nem képezr nek közt, hanem csak! a zár benyomása után nyomatnak szét annyira a gombnyak által, hogy. a bemélyedések a nyakat kör­alakban fogják körül; ezen helyzetben a szegmensalakú bemélyedések végei között szabad tér keletkezik. Ha bármilyen oldalirányú húzásnál a hú­zás irányában elől fekvő rúgórész helyze­téből kitér, a húzás irányában hátulfakvő rúgórészt feszültsége utána nyomja úgy, hogy a gombnyak mind a két rúgórész ál­tal egyenlően körülfogva marad és a gomb i kioldódása egyáltalán nem következhet be. í A gomb tehát kioldódás ellen minden irány­ban biztosítva van és így teljesen közöm­bös, hogy milyen helyzetben varrjuk föl a gombot, amely körülmény különös előnyt i biztosít a gombnak. A rúgónak azonban, mely leginkább sodronyból készül, de le­mez-, szalagrúgó vagy efféle gyanánt is állítható elő, a gombzár összecsukása előtt már megfeszült állapotban kell a gombban elhelyezve lennie. SZABADALMI IGÉNY. Nyomógombzár .szegmensalakú, vagy ha­sonló bemélyedéssel ellátott, rugalmas huzalból készült rúg|óval, azáltal jelle­mezve, hogy a rúgónak (c, cl) bemélye­dései és egyéb részei között való átme­neti helyei sarkosan vannak hajlítva és hogy a kapcsolásra való rúgjószárak már a nyomógombzár nyitott állapotánál a nyomógombközép felé irányuló erős rúgófeszültséggel bírnak úgy, hogy a hatásos érintkezés a rúgó és a gomb kö­zött bármely tetszőleges oldalirányú hú­zásnál biztosíttatik és a gomb ki nem oldódhat. (1 rajzlap melléklettol.)' PMIM q*MtaviAM*Mo nvoMObi wunm

Next

/
Thumbnails
Contents