55077. lajstromszámú szabadalom • Gép űrös forgástesteknek üvegből való előállítására
lyekkel együtt forog, annak fölfúvott része 1 í^: sablon kiesztergált, üregébe fekszik belé i és ezáltal az üreg meridiánjának megfelelő alakot nyer. Az üreges forgástest elkészítése után a sablont eltávolítjuk a csőről, mire a csövet a szorítótokból kiemelhetjük és újabb csődarabot helyezhetünk bele, amelyet azután ugyanilyen módon munkálunk meg. Ha ugyanazon csövön több üreges forgástestet akarunk előállítani, úgy ennek az elkészítése után az égőt eltoljuk, hogy a csőnek az újabb helyét hevítse föl, mire úgy járunk el, mint előbb; természetesen a (g) sablont is el kell tolnunk az (f) sin mentén, hogy azt a cső utóbb fölhevített része elé , hozzuk. Ily módon egy csövön tetszőleges ' számú üreges forgástestet állíthatunk elő. ] Az égőt és a sablont a rajzon föltűnte- { tett módon úgy is összeköthetjük egymással, hogy együttesen tolhatók el az (f) sinen; ez lehetővé teszi, hogy a cső egyik részét hevítsük és azt fújni kezdjük, míg a cső egy előbbi helyén a forgástest azalatt a sablonhoz nyomatik, vagy forgattatik. A bemutatott géppel természetesen oly módon is dolgozhatunk, hogy először is fölhevítjük a cső helyét és az (i, k) tengelyek széjjelhúzása' által kinyújtjuk és megszűkítjük és csak ekkor állítjuk elő a csőnek a nyújtott részével közvetlenül szomszédos részén a kívánt forgástestet a sablonnal való megmunkálása által, amint az a rajzon látható. Ez lehetővé teszi, hogy kis izzólámpakörtéknél a körtével együtt a légszivattyú számára szükséges toldócsövecskét is előállíthassuk. Végül lehetséges ezen gép segélyével két különböző üvegfajtából, pl. opáliivegből és átlátszóüvegből álló forgástesteket is egy-Bzerű módon előállítani. Ez esetben csak az szükséges, hogy a szorítótokokba a választott üvegfajtákból való csődarabokat helyezzünk és az (i, k) tengelyek egymásfelé való tolása által a csődarabokat tompán illesztjük, mire az illesztés helyét az égő segélyével fölhevítjük és az (i, k) tengelyek egymáshoz való nyomása révén összeolvasztjuk és esetleg duzzasztjuk; ezután, mint előbb nyomás alatt áiló gázt vagy levegőt fúvunk a csőbe és mint előbb a (g) sablont a csőre helyezzük. Az ilyen módon nyert forgástestek, melyek egymást egy kör mentén érintő különböző fajta kétféle üvegből állanak, ami bizonyos fajtájú izzólámpáknál különösen kívánatos. Hogyha az előállított forgástest alakját vagy nagyságát változtatni kívánjuk, úgy csupán a sablont kell csak kicserélni. Azáltal, hogy a forgástesteket sablonok segélyével állítjuk elő, a gyártásban tökéletes egyenletességet és szabályosságot érünk el. A gép ellátása igen egyszerű úgy, hogy annak kezelését kiképezetlen munkásra is rábízhatjuk. A gép végül megengedi tisztátlan vagy egyenlőtlen falvastagságú csöveknek használatát, anélkül, hogy a forgástestek minősége a legcsekélyebb mértékben is befolyásoltatnék, mert ezek a hibák és szabálytalanságok sablonnal való megmunkálás által kiküszöböltetnek. Az ilyen fajta forgástestek (kis izzólámpakörték) előállítására szolgáló fúvással történő előállítási eljárásoknál eddigelé csakis hibátlan és teljesen egyenletes vastagságú csöveket lehetett megmunkálni. A munka igen nagy ügyességet igényel anélkül, hogy a körtének kielégítő egyenletességét lehetett volna elérni és a teljesítmény is csak igen csekély volt. Ezen régi eljárásokkal szem-' ben a bemutatott gép azt az előnyt nyújtja, hogy a hibás anyagot is teljesen egyenletesen dolgozhatjuk föl és ugyanazon idő alatt kiképezetlen munkások tetemesen nagyobb számú körtét képesek előállítani, mint a régi eljárás szerint a leggyakorlottabb és legügyesebb munkások. SZABADALMI IGÉNYE . 1. Gép ürös forgástesteknek üvegből való előállítására, melynél a megmunkálandó üvegdarab (cső vagy hasonló) egy egyenesben fekvő, egymáshoz képest hosszirányban eltolható és azonos értelemben egyenlő szögsebességei forgó két ten-