55056. lajstromszámú szabadalom • Vetőkerék változtatható nagyságú rekeszekkel vetőgépek számára

az (a és c) kerékkoszorúk bütyökalakú tol- | datai a (h) rekeszek oldalfalait alkotják. ' Az (f) agyra (k) lemezrugók vannak erő­sítve, melyek a (c) kerékkoszorút az (a) kerékkoszorúhoz szorítják, amellett azonban a két koszorúnak egymáshoz való elfordu­lását lehetővé teszik azon célból, hogy a .•(h) rekeszek nagysága nagyobbítható ill. kisebbíthető legyen. A (c) kerék koszorúnak a másik (a) kerékkoszorúhoz való szorítása természetesen bármely más ismert módon is eszközölhető. A (g) tengelyen természe­tesen a vetőtölcsérek számának megfelelő számú vetőkerék van elrendezve, melyek mindegyike a saját vetőtölcsérével működik együtt és részben ismert módon hatol be a vetőmagtartányba. Minden egyes (h) rekesz 1., 2. és 3. hely­zetében belemerül a vetőmagtartányba és megtelik vetőmaggal. A rekeszeknek az 5-tel jelzett helyzetéig fölösleees vetőmagvak a rekeszekből kiesnek és a rekeszek közötti (i) szabad tereken ráhullanak az (f) agyra, innen pedig visszahullanak a vetőmagtartányba. A rekeszekben csak meghatározott mennyi­ségű vetőmag marad, mely elsősorban a (b) belső rekeszfal hosszától függ. Amint a (h) x-ekesz az 5-tel jelzett helyzetét elérte és azon túlhalad, úgy a bennelévő magvak rá- j hullanak az (e) lapra, az (e') vezetődarabok | között reácsúsznak a (d) merítőfalra, végül | .pedig belehullanak a vetőtölcsérbe. I Ha a (c) kerékkoszorút az (a) kerékkoszo- ' rúhoz képest (3. ábra) elfordítjuk, úgy a rekeszek (b) belső falai megrövidülnek, mi­által a rekeszek kisebbek lesznek és így akkor, midőn a rekeszek az 5-tel jelzett helyzetet elérik, bennük már csak kevesebb mag marad úgy, hogy kevesebb mag jut a vetőtölcsérekbe is. SZABADALMI IGÉNY. Vetőgépek magvainak kidobására szolgáló vetőkerék beállítható nagyságú rekeszek­kel, mely két egymáshoz képest elfor­gatható kerékkoszorúból áll, jellemezve azáltal, hogy az egyik (a) kerékkoszorú belső falán a (h) rekeszeknek egyetlen kör kerületén fekvő (b) belső rekesz­falai vannak kiképezve, mely belső (b) rekeszfalakhoz (e') vezetődarabokkal el­látott és a (g) tengelyen ülő csillagalakú (f) aggyal szilárdan összekötött (e) lapok csatlakoznak, hogy továbbá az (a) kerék­koszorúhoz (k) rúgó segélyével hozzá­szorított másik (c) kerékkoszorú belső oldalán a (b) belső rekeszfalakhoz képest ferde és hátsó élükkel a (b) rekeszfala­kon fölfekvő (d) merevítőfalak vannak ki­képezve, miáltal a (b és d) falak, vala­mint az (a és c) kerékkoszorúk bütyök­alakú nyúlványai (h) rekeszeket alkotnak, melyeknek nagysága az egyik (a) kerék­koszorúnak a másik (c) kerékkoszorúhoz való elfordítása által változtatható. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten.

Next

/
Thumbnails
Contents