55003. lajstromszámú szabadalom • Cipőfeszítő és alaktartó
könyökemeltyű kihajlításánál erősen oda- | szoríttatik. A eipőfölsőrészre kifejtett nyomás, valaxnint az az erő is, a melylyel a cipő a hosszlányban kifeszíttetik, a könyökemeltyű hosszirányú beállításától függ, mely beállítás a (c) kengyelnek az (a) keret megfelelő beáHJtóIjukaiba való beakasztása által eszközöltetik ugy, hogy a feszítőnek túlságos feszültségét könnyen elkerülhetjük. A találmány szerinti cipőfeszítő jellemző Bajátsága abban áll, hogy a könyökemeltyű ellentámaszát egyrészt a sarok és talp által tévézett szög adja, másrészt egyidejűleg a cipő orra és a cipőfölsőrész által képezzük úgy, hogy a cipőnek hosszirányú feszítése és a fölső bőrnek harántirányú feszítése egymással bizonyos függőségi viszonyban áll. Az 5. ábra a feszítő igen egyszerű kiviteli alakjának keresztmetszetét mutatja, melynél az (f) karokat és a (g) billenőket egyetlen egy darabból hajlított (i) lemezrúgó helyettesíti, mely két végén és közepében a rugalmas (e) lemezzel szögecsek által van összekötve és pontosan ugyanazon szorítóhajtást fejti ki, mint a billenők. E rúgónál célszerűen kihasasodások alkalmaztatnak azokon a helyeken, a melyeken a kengyel karjai az odaszorításnál fölfek-8zenek. Ezek a kihasasodások egyébként minden további nélkül a billenőkön is alkalmazhatók. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Cipőfeszítő beállítható könyökemeltyűs feszítőberendezéssel, jellemezve egy a könyökemeltyűvel csuklósan összekötött, melső, fölfelé kitérő kengyel és az ezen kengyelen szabadon mozgathatóan elrendezett, a harántirányban meghajlított, rugalmas lemez által, mely a feszítőnek a cipőbe való kényelmes bevezetése céljából összenyomott állapotban a melső kengyelen rögzíttetik, a cipőbe való bevezetés utan pedig a feszítő kifeszítésénél újból meglazul, kiterjeszkedik és a fölső bőrhöz simúl, valamint a kifeszítés további folyamában a fölső bőrhöz szoríttatik^ mimellett a kifeszítő könyökemeltyű az ellentámaszt az egyik oldalon a sarokszögben, a másik oldalon egyidejűleg a cipőorrban és a fölső bőrön találja úgy, hogy a cipőfölsőbőr alakítása és a cipő hosszirányú feszítése egymással függőségi viszonyban áll és mindkettőnek negysága a könyökemeltyű hosszbeállítása által határoztatik meg. 2. Az 1. igénypont szerinti cipőfeszítő kiviteli alakja, jellemezve az (f) megerősítőkarokból és a (g) billenőkből álló szorítóberendezés által. 3. Az 1. igénypont szerinti cipőfeszítő kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a szorítóberendezés egyetlen, megfelelően meghajlított (i) lemezrúgóból áll. (1 rajzlap melléklettel.) l'allas részvénytársaság nyomdája Budapesten