54631. lajstromszámú szabadalom • Betűöntőgép

mely az említett szán (a3) vezetékeinek , egyikében kiképezett nyílásba van szerelve. Ez a szán azután az (e3) pecek végének befogadására megfelelő nyílással is el van látva, mely azt ily módon helyében bizto­sítja. Az (e3) peceknek emelésére és ily módon a szán rögzítésére a gépállvány egyik végén lévő (a4) fülekben csuklósan van az (e4) emelő megerősítve, mely más részről a pecek alsó végével is csuklós összeköt­tetésben áll és lengését a feneket gyaluló szánt működtetett (H4) excenter másik fölü­letére szerelt (H8) excentertől ós a gép­állvány oldalán külső végénél fogva csuk­lósan megerősített haránt és másik végével ezen excenterrel kapcsolódó haránt elren­dezésű (e5) emelőtől nyeri. Noha a jellegükben többé kevésbbé mel­lékes szerkezetű részek még leírásra vár­nak, a működés lényege igen jól megmagya­rázható a következőkben: Amint a kezelő személy a, matrica-pálcákat betűsor alkotása céljából összeállítja (lásd metszetben a 21-ábrán), a (B) öntőüst a 2. és 5. ábrán föl­tüntetett nyugalmi helyzetét foglalja el, utóbbin a többi szerkezeti rész szintén nyu­galmi helyzetben látható, kivéve a fenék­gyaluló szánt, mely előre mozog, míg nyu­galomban a 4. ábrán föltüntetett helyzetet foglalja el. A matricák összeállítási műve­letének befejeztével a (H) excenterkengyel forgatásával akár közvetlenül, akár alkal­mas, lejebb ismertetett erőmű által meg­indítjuk, mimellett az öntőedény szája addig lendíttetik ki, míg csak pontosan a (C) minta alá nem kerül, mire fölemeltetik és szoro­san a mondott minta alsó oldalához szorít­tatik, mint az a 4. ábrán látható. Az öntő­edény ebben a helyzetben tartatik meg a következő egész munkafokozat alatt, amely abból áll, hogy a (bl4) emeltyűorra (Hl) excenter (h) vájatába esik, miáltal a (bll) rúgó föloldatik és a (bl) dugattyút műkö­dés be hozza, miáltal azután a (b2) nyakba 1 elegendő mennyiségű • olvadt fém tóiul föl és a (C) minta nyílását teljesen megtölti. A minta által ily módén fölvett fém azon­nal annyira lehűl, hogy alakját megtartja I és a betűhasábot képeaj, melynek további ! I megmunkálása a gép következő munka­fázisaiban eszközöltetik. Először is sűlyesztjük az öntőüstöt és­azután a föntebb leírt (H2) excenterdobbal oldalvást elmozdítjuk úgy, hogy a (C) vájú fölötti teret teljesen szabadon hagyja. A gyaluló (Dl) szán követi az üst oldalirányú mozgását úgy, hogy eléri a betűhasábot és a (Cl) főszánt, amely a vájút sűlyeszteni kezdi. Ezen szán leszállása előtt a (D2) könyökemelő (dl) hasítékának görbülete a fenékgyaluló (D) kést a vájú alsó fölüle­tére keresztbe állítja úgy, hogy ez leszeli a betűhasábról kiálló részt, azonban a fő­szán leszállásának befeztével a gyaluszán és a kés visszahúzatnak. Az oldalt gyaluló (E) kést viselő (El) harántszán erre gyorsan közvetlenül a leg­alsó állásában lévő (C) öntővályú fölé mo­zog, mely helyen az (e3) pecek rögzíti. A (c9) dugattyú fölfelé mozgattatik és kész a betűhasáb kitolására, amint az (El) szán igy rögzíttetett. Mint már föntebb kifejtet­tük, ez a dugattyú a betűhasáb kilökésekor, avval egyidejűleg azt az oldalgyaluló (E> késen tolja keresztül úgy, hogy a betű­hasáb az (El) szán fenekét teljesen befeje­zett helyes méretű alakban hagyja el. Amint azután a (c9) dugattyú ezt a műveletet végrehajtotta és lefelé mozog úgy, hogy szabadon engedi az (El) szánt, utóbbi hátra mozog, minthogy egyidejűleg az (e3) pecek visszahúzatván, ennek tartása alól is föl­szabadul. Ugyanakor, amikor az (El) szán az épen leírt működési helyzetébe megy, az (P) emelő is belső helyzetében leng és mindaddig ott marad, míg a szán ismét visszamozog. A szánnak ezen mozgásával az (a2) excenterhorony megfogja az (f) ujj (f2) körmét és összenyomja az (fi) rúgót úgy, hogy az ujj szabaddá teszi a betű­hasábot míg a horony végére ér, mire a rúgó az ujjat a betűhasáb mögé szorítja. Ezen idő alatt, vagyis míg az (El) szán külső helyzetét el nem foglalta, az(F) emelá nem mozdul és megjegyzendő, hogy a szán­nak a leírt módon a belső helyzetéből külső I helyzetébe való mozgása működteti az emelő ! ujját. Amint az (El) szán ismét elfoglalja

Next

/
Thumbnails
Contents