54603. lajstromszámú szabadalom • Eljárás gumilábbelik (sárcipők) egyes részeinek előállítására
képlékennyé és ragadóssá tették úgy, hogy | az alakításnál, illetve a lábbeli mindenkori alakjához való illesztésnél nem ugorhatott vissza, illetve azt a törekvést, hogy a sík alakba térjen vissza, elvesztette. A részeknek a kiszabás után sík alakja tehát a gyártást megnehezíti és a ragasztáshoz való külön gumianyag alkalmazása folytán költségessé is teszi. Ámbár ezt a gondolatot más iparágaknál, pl. a fémiparban már értékesítették, mikor is előzetesen alakított részeket egyetlen tárggyá sajtoltak össze, mindazonáltal ez az eljárás a gumiiparban, ahol eddig azt a szempontot képviselték, hogy csak jó kaucsukból előállított gumidus keverékekkel lehet egy sík gumilapot egy kifelé vagy befelé domborodó fölülethez ragasztani, még nem értékesíttetett. Mindezen hátrányok a találmány tárgyát képező eljárással a következő módon kerülhetők el. A gumilábbeli egyes részeinek előállítására való gumimasszát nem kalanderezzük, illetve csákozzuk vagy vágjuk, hanem egy bizonyos, az illető lábbelirésznek megfelelő térfogatsúlyú gumit alkalmas oly formába helyezünk, mely az előállítandó rész végleges alakjának megfelel és melyben a behelyezett gummimasszát megfelelő magasságú nyomás alkalmazása által úgy sajtoljuk össze, hogy a massza a formában eloszlik, azt kitölti és a formának megfelelő, illetve a kérdéses lábbelirészhez szükséges alakot vesz föl. Az ily módon már pontosan alakított részt a lábbeli megfelelő helyén ismert módon fölragasztjuk, mimellett a fölemelkedés ki van zárva, mert a guminak alakváltozáshoz való hajlandósága nem lehet. Ily módon azonban az eddigi előállítási módnál elkerülhetetlen összes hátrányok "kiküszöböltetnek. Hulladék nem képződhet, mert csak annyi gumimasszát veszünk, mint amennyi az illető résznek a formában való képezésére szükséges. A hulladékképjsődés elkerülésével azonban megszűnik a gumimaá3za gyakori átdolgozásának szükségessége is, a legnagyobb mértékben káros lyukacsok tehát nem képződhetnek. A lábbeli ennek folytán jobb minőségű lesz. A részek kiszabása és a lábbeli domború alakjához való illesztése elesik, minthogy a részek alakításuk folytán nemcsak a kellő nagyságot, hanem oly alakot is kap, hogy arra a helyre illeszthető, ahová való. Végül pedig az eljárás különös előnye az, hogy nagy nyomásnak a formálásnál való alkalmazása folytán még azok a pórusok, melyeket a gumimassza természeténél fogva tartalmaz, eltávolíttatnak vagy legalább is csökkentetnek, minthogy a légbuborékok a nyomás folytán még a gumimassza belsejéből is kiszoríttatnak. A föltatáló kísérletei továbbá igazolták, hogy az alkalmazott nagy nyomás folytán ily módon még oly gumimasszák is alkalmasak gummilábbeliek előállítására, melyek esetleg kevés vagy semmi új kaucsukot nem tartalmaznak úgy, hogy ezen kísérletek az eljárás célszerűségét igazolták. Ha a leírt módon a lábbeli összeállítás által elkészült, a kész tárgyat tetszőleges módon és bármily eljárással vulkánizáljuk anélkül, hogy szükséges lenne az eddig alkalmazott bonyolult szerkezetekre, melyek az eddigi eljárásoknál a gumimassza káros tulajdonságának megszüntetésére szükségesek. SZABADALMI IGÉNY. Eljárás gumilábbeliek, pl. sárcipők részeinek előállítására, azáltal jellemezve, hogy az előállítandó résznek megfelelő mennyiségű, tetszőlegesen alakított gumimasszát egy az előállítandó rész végleges alakjának megfelelő formába hozzuk és itt magas nyomás alkalmazásával alakítjuk úgy, hogy az előállítandó rész a neki a kész lábbeliben megfelelő alakot kapja, mimellett a magas nyomás folytán a gumimasszában esetleg tartalmazott levegő eltávolíttatik. mijj w' . £NYI NYOMOAJ* «lfuM'egr*»