54517. lajstromszámú szabadalom • Patkósarok
sarokrész gyanánt szolgáló hídon két (2') fog van kiképezve és oly módon elrendezve, hogy a lapos és lent élben végződő fogak nem egészen a patkószárak belső széléig terjednek, vagyis annyira befelé vannak helyezve, hogy a lovak éppen olyan biztosan lépnek ugyan, mint a patkósarkak eddigi elrendezésénél, azonban nincsenek azon veszélynek kitéve, hogy lábukat az éles sarkakkal megsértsék. A fönti hídalakú sarok főként olyan széles patájú lovak számára alkalmas, amelyeknél a két oldalsó patafal és ennek megfelelően a patához simuló patkószárak végei elég távol feküsznek egymástól. Ahol ez az eset nem forog fönn, vagyis ha a pata hátul keskenyen fut össze, akkor a 6. és 7. ábrán látható hídalakú sarok talál alkalmazást, amelynek csak egy (2X ) foga van. Ezen fog középen egy (4) bordával lehet megerősítve, egyébként pedig ugyanúgy erősíthető a patához, mint a föntebb leírt kiviteli alak. Ha a patkót sarok nélkül akarjuk használni, pl. nyáron, akkor a hídalakú sarok helyett a 8. ábrán föltüntetett lapos (5) összekötő lemezt helyezzük a patkószárak U-alakú (1) végeibe, hogy azok az állat súlya alatt össze ne nyomódjanak. A hídalakú sarok megerősítése természetesen más módon is történhet, úgyszintén a sarok kiképzése is az előfordulható különleges eseteknek megfelelően változthat. Úgy I a hídalakú (2) sarok, mint a lapos (5) összekötő lemez is a fölsorolt előnyökön kívül még azt a további előnyt is nyújtja, hogy a patkószárakat elgörbülés ellen kellően merevíti. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Patkósarok, jellemezve egy a patkószárak végeit összekötő sarok gyanánt kiképezett híd által, amelynek kiélezett része a patkószárak belső oldalain belül fekszik oly célból, hogy a ló lábainak megsértése elkerülhető legyen. 2. Az 1. igénypont szerinti saroknak egy kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a híd végei laposra vannak kiképezve és a patkószáraknak U-alakban visszahajlított végeibe vannak oly módon beillesztve, hogy a megerősítő csavarok körül ezek meglazulása esetén sem fordulhatnak el. 3. Az 1. igénypont szerinti saroknak egy kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a híd középrészén, a pata alakjának megfelelően egy (esetleg merevítő bordával ellátott), vagy pedig két sarok gyanánt szolgáló éles fog van kiképezve. 4. Az 1—3. igénypontok szerinti híd helyettesítésére szolgáló elem, a patkóknak sarok nélkül való alkalmazására, jellemezve egy lapos lemez által, amely a patkószárak végeihez foglalva ezeket \ egymással összeköti. (I rajzlap melléklettel.) *4U.*a RÉSZVÉNY lUISAaAe MVŰMCA.'* SUOAFt*i