54482. lajstromszámú szabadalom • Higanykiszorítással működő árammegszakító
edénybe ömlik, amikor is a (c', c") kontaktusok közötti kapcsolat megszakad. Ennek következtében a kiszorítótest ismét sülyed és ezzel a kapcsolócsőbe ismét beszorítja a higanyt, mely ekkor a kapcsolatot helyreállítja. Ezen elrendezés folytán az az út, melyet a higanynak meg kell tennie, jóval hosszabb, mint az eddigi kiszorítással működő készülékeknél, miáltal a megszakítás időtartama nagyobbá és a készülék működési üteme lassabbá válik. Szóval, a kapcsolócsőnek ily rögzített elrendezésével elérjük a mozgó kapcsolócsöveknek két főelőnyét, nevezetesen a megszakítások csekély számát és a kapcsolás hosszú útját, mimellett ezenfölül kisebb elektromágnessel érünk célt. Az ismert billenőcsöves és kiszorítással működő készülékeknek azon hátrányát, hogy a készüléknek az azt hordó falon való eltolódása a készülék érzékenységét az áramszolgáltató telepre nézve károsan befolyásolhatja, a találmány szerinti kombinált kiszorítással működő és kapcsolóedénynél ennek a tartólemezen való sajátos elrendezése által küszöböljük ki. Amint ugyanis a rajzból látható, a kiszorítóedény az (u) kapcsolócsővel együtt akként van fölerősítve, hogy az (u) cső tengelyvonala majdnem merőleges a (p> tartólemezre. Ha már most a készülék az azt hordó falon eltolódik vagy elfordul, akkor az (u) kapcsolócsőben lévő higany tükrének helyzete egyáltalában nem módosul, hanem csakis a (c', c") kontaktusok tolódnak el a kapcsolócsőben végigmenő higanyfélhenger fölületén. Minthogy azonban a (c', c") kontaktusokat kis higanycsészék veszik körül, ezen eltolódás hatástalan. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Higanykiszorítással működő elektromágneses árammegszakító, jellemezve azáltal, hogy a függélyesen elrendezett kiszorítóedény a kapcsolóteret alkotó vízszintes hosszú csővel van ellátva, mely hosszfalán az összekötendő kontaktusokat hordja. 2. Az 1; alatt igényelt árammegszakítónak foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a kapcsolócsőből és a kiszorító edényből álló test akként van tartólemezre fölerősítve, hogy a kapcsoló cső tengelye közelítőleg merőleges a tartólemezre vagy az egész készüléket hordó falra. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten.