54318. lajstromszámú szabadalom • Készülék folyadékok tisztítására
- 8 ' — egy kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a kazánfödélre függesztett, vagy pedig a kazántestben keresztbe fektetett tartókra erősített fölül nyitott nagy tápvíztartány a tápcsővel áll összeköttetésben s egy vagy több kiömlő szájrésszel van ellátva, melyekből a víz a gőztérben elrendezett teknő alakú hevítő fölületekre hull, mely utóbbiaknak fenék, vagy oldallapjai részben át vannak lyukgatva 8 egymás fölött, egymás mellett vagy egymás mögött úgy vannak elrendezve, hogy az alsóknak szélei esetleg kinyúlnak a fölsők szélei alól. 4. Az 1. igénypontban védett készüléknek egy kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a tisztító medencék a tápvíztartány külső oldalán, egymás fölött vannak elrendezve. 5. Az 1. igénypontban védett készüléknek egy kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a medencék több különálló részből vannak összetéve, bordákra vannak rátéve és szögek vagy más alkalmas eszközök segélyével vannak összefoglalva, mimellett a medence és tartányrészek száma és mérete úgy van megállapítva, hogy azok a kazán buvónyílásán könynyen beférjenek. 6. Az 1. igénypontban védett készüléknek egy kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a medencék úgy vannak összeállítva, hogy a tápvíztartány kiömlő szájrésze, ille ve szájrészei a fölső medence át nem lyukgatott rekeszébe torkolnak s mindegyik medence átlyukgatott rekesze alatt egy át nem lyukgatott rekesz fekszik, kivéve a legalsó medencét, melynek átlyukgatott rekeszéből a víz közvetlenül a kazánba ömlik. 7. Az 1. igénypontban védett készüléknek egy kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a tápvíztartány és a medencék kapcsok segélyével a merítő rudakra vannak erősítve és a tápcső magasabban van a tápvíztartányhoz vezetve úgy, hogy egy iszapfogó képződik, mimellett a tápvíztartány fenékkel van ellátva. 8. Berendezés a tápvíz által bevitt üledékes anyagoknak a kazán belsejében val6 lecsapatására, azáltal jellemezve, hogy miután a víz a föntiekben jellemzett készülék segélyével magas hőfokra fölmelegíttetett, egy tölcséralakú medencébe jut, melynek csőnyúlványa a kazán szerkezetéhez képest a lángcsövek fűtőcsövek, stb. között átnyúlva a kazán fenekéhez vezet, honnan a lecsapatott anyagok eltávolíthatók, mimellett az egyes medencek (lokomobil és lokomotív kazánoknál) külön iszaplevezető csővel vannak ellátva. 9. A kazánvíz előmelegítésére és lágyítására szolgáló készüléknek az 5—6. ábrában föltüntetett kivitele, azáltal jellemezve, hogy a gőztérben egy keretben több medence van összeállítva oly módonT hogy az egyes medencék víztükrei egymáshoz képest lépcsőzetes esést mutatnak és a gőzzel kezelt víz egy csővel ellátott tartányon át vezettetik a kazán alsó részébe. 10. Az 1. igénypontban védett készüléknek egy kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a kazánfödélre horgok segélyével fölfüggesztett, csuklósan összeállított hídon csónakszerű fenékkel biró medencék vannak egymás mögött lépcsőzetes eséssel elrendezve, melyeknél az egyes kiömlő szájrészek át vannak lyukgatva és részben a szomszédos medence fölé nyúlnak úgy, hogy a a tápszivattyú által a főtartányba benyomott víz lépcsőzetes eséssel, vékony sugarakra bomolva halad át a gőzön és a kicsapott termékek, részben az egyes medencékben, részben a legutolsó tölcsérszerű fenékkel biró iszapfogóban rakódnak le, anélkül, hogy a kazán vízbe tisztátalanságok kerülnének. 11. Az 1. igénypontban védett készüléknek egy kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a vizet először egy üreges testbe nyomatjuk, melynek fölül elrendezett kiömlő szájrésze, vagy szájrészei az elosztócsatornába nyílnak, amelyekből kiömlő víznek több előmelegítő — illetve kicsapató — elemen (medence csatorna, rostély, drótszövet stb.) kell áthaladnia.