54318. lajstromszámú szabadalom • Készülék folyadékok tisztítására

kísérő jelenségek tekintették anélkül, hogy törekedtek volna a tökéletes tisztításra. A víznek a fáradt gőzzel való keverésénél, mely utóbbinak hőmérséklete a tapasztalat szerint csak 99,999° C. a vizet legföljebb 70—80°-ra lehet előmelegíteni. De még abban az esetben sincs semmi biztosítékunk aziránt, hogy sikerül a hőmérsékletet 100°-ra emelni, ha a vizet az ismeretes és jóknak állított készülékek segélyével a gőzön folytatjuk keresztül. Mivel az ilyenfajta készülékeket a kazánokhoz a nyomásbeli különbségek tekintetbe vétele nélkül szerkesztették, már csak azért sem járhattak sikerrel a kísérletek, mert egy meghatározott hőmérséklet eléréséhez egy minimális nyomás szükséges. De ha számolunk is a föntemlített körülménnyel, ezenkívül még másik két körülményt is tekintetbe kell venni, ha egy meghatározott hőfokot akarunk elérni, nevezetesen a készüléken áthaladó vízzel érintkező föliilet nagyságát •és másodszor azt, hogy milyen sebességgel és milyen mennyiségben halad át a víz a készülékeken. Mivel ezeket a körülményeket az ismeretes készülékek szerkesztésénél figyelmen kívül hagyták, azért a kísérletek eredménytelenek maradtak s gyakorlatilag nem voltak értékesíthetők. Ha a vizet a gőzbe akarjuk hozni anélkül, hogy a vezetékben rázkódások és kopogások lépjenek föl, akkor azt egy a gőztérben lévő nagyobb medencébe vagy tartóba kell vezetni, hol a friss víz az ottlévő vízmennyiséggel elegyedik s közben a levegő folytonosan kiszabadulhat, Ennek a vízmedencének a térfogata esetleg növekedik is, anélkül azonban, hogy az ezáltal föllépő rázkódások a vezetékcsövekre, vagy a kazánfalra átvitetnének. A régebbi kísérleteknél ugyan azt találták, hogy a víz részben meglágyult, amit a csapadékokról lehetett következtetni, de ezt a meglágyulást csupán azon vegyületek okozták, melyek a szénsav részbeni elillanása folytán oldhatatlan állapotba mentek át, főképpen pl. a szénsavas mész és a magnézium. A legtöbb alkatrész azonban, mint pl. a kettős szénsavas mész és magnézium a kénsavas- és foszforsavas mész, a vasoxid és a kovaföld az oldatban maradtak, mert az a hőmérséklet, mely ezeknek a lecsapatásához szükséges, egyáltalában nem vagy legfeljebb csak véletlen körülmények folytán következett be. A kísérletek azt bizonyították, hogy az említett két első ásványi alkatrész lecsapatására 150°-os hőmérséklet szükséges, vagyis erre a hőmérsékletre kell fölmelegíteni a folyadékot, hogy a lecsapatás tüstént végbemen jen. Az utóbb említett ásványi alkatrészek, nevezetesen a foszforsavas mész vasoxid és a kovaföld 100°-os hőmérsékletnél oldhatatlanok. Ha azonban ezek az alkatrészek vannak jelen a folyadékban, akkor a lecsapatás céljából föltétlenül az előbb mondott hőfokra kell a folyadékot fölmelegíteni. Tehát ha ezt a hőmérsékletet akarjuk elérni, még ha nehezen lecsapható alkatrészek vannak is jelen, szükséges, hogy a fölhasznált gőznek minimálisan 4—5 atmosféra nyomása legyen, hogy a lecsapatáshoz szükséges meleget is leadhassa, másfelől pedig a vizet egyenletesen és olyan mennyiségben kell a tisztításhoz vezetni, hogy a gőzzel érintkező vízfölület megfelelő nagy legyen, vagy pedig ha keverésről van szó, akkor az a gőz hőmérsékletéhez közel álló vízzel úgy keveredjék, hogy az ásváuyi állatrészek az ezen célra rendelt helyen lerakódjanak. A kellő hőmérséklet elérésére a megfelelő magas nyomású gőz helyett a gőz hőmérsékletéhez közel álló vizet is lehet használni meghatározott keverési arány betartása mellett. Ha pl. 5 kg. 180°-os vizet 1 kg. 0°-os vízzel keverünk, akkor a keverék hőmérséklete 150* lesz. A hőmérsékletnek keverés által való elérésére vagy a kazán vizét, vagy pedig a készülék tartányában lévő vízmennyiséget használjuk föl. Az eljárás tehát abban áll, hogy a tisztítandó vizet először egy a gőzben elhelyezett tartányba bevezetjük, hogy a levegő folytonos elillanása által a kopogást elkerüljük s annak hőmérsékletét kellőképpen méretezett készülékek által minimálisan 4—5 atmo-