54293. lajstromszámú szabadalom • Berendezés brikettek és hasonló tárgyak szárítására, illetve kokszolására
4 — van ellátva, melyek a megfelelően kiképezett (8) betétek fölvételére szolgálnak. Ezek az ékek a tengelyre merőlegesen állanak és a (6) kereket akként kötik össze a (9) persellyel, hogy a kerék forgásánál a menesztő gyanánt szereplő (8) betétek a (9) perselyt és ezzel együtt a (b) dobtengelyt is magukkal vigyék. Minthogy az ék a dobtengelyre merőleges, azt könnyen lehet elhelyezni és ismét eltávolítani. Az éket a (7) lemez tartja a horonyalakú üregben. A kemence üzeme közben az a hátrány vált érezhetővé, hogy a megszorult brikettek a dobok forgását megakadályozzák. Hogy ennek következtében a hajtóberendezés meg ne sérülhessen, a 8. és 9. ábrán látható berendezést alkalmazzuk, mely az (I) hajtó főtengelyre ékelt (3) korongból áll. Ezen a korongon van a lazán fölhúzott (2) csavarkerék vezetve, mely a karimaszerű (II) gyűrűjével a (3) korongnak ugyancsak karimaszerű (10) gyűrűjébe fogódzik. Úgy a (11), mint a (10) gyűrűn egymástól bizonyos távolságban egymással korrespondeáló (13) furatok, illetve hasítékok vannak elrendezve. A (11) gyűrű furataiba vörösrézből vagy más hasonló anyagból készült (4) csapok vannak befogva, melyek a (10) gyűrű megfelelő hasítékjaiba fogódzanak úgy, hogy a (2) csavarkerék forgásánál a (3) korongot és ezzel együtt az (1) főhajtótengelyt is magukkal vinni törekszenek. Az alkalmazott csapok száma, mérete és nag}7 sága természetesen tetszőleges lehet. Ha a szögek számát és méreteit a normális üzemnek megfelelően váiasztjuk meg, ezek a csavarkerékről normális üzemközben az erőt a menesztőkorongra viszik át úgy, hogy a berendezés szabályszerűen működhetik, ha, azonban a berendezésben üzemközben zavarok lépnek föl, melyek túlságosan nagy ellenállásokat okoznak, a csapok ezeket az ellenállásokat legyőzni nem birják és a gyűrűk nyíró hatása következtében lenyíródnak, tehát a hajtógép és a berendezés között a mozgást átvivő kapcsolat megszakad, vagyis a berendezés megáll. A berendezés működési módja a következő : Mikor a pörkölendő anyagot a serlegmu a (k) tartályba fölemelte, az anyag az (f) csúszkán a legfölső dob rekeszeibe jut, melyeken való áthaladásuknál a brikettek folytonosan és váltakozva minden oldal felől a meleg gázok közvetlen hatásának vannak kitéve. A dobokon egy más után áthaladó brikettek az utolsó dobból egy garatszerű (s) tartályba jutnak, mely az (r) hűtőbe és innen a rakodóhelyre viszi azokat. Ha a brikettek a hűtőben tüzet fognának, a kész briketteket az (sl) átkapcsolótag segélyévei bekapcsolható (s2) csövön vezetjük el. A brikettekből a kemencén való átmenetnél fejlődő törmeléket a kemence alatt elhelyezett és elvezető csővel fölszerelt (q) tartályban fogjuk föl, melyből azt időszakosan le lehet ereszteni. Hogy a kezelő személyzet a kemencében lévő anyag mennyiségéről tájékozódhassák, a (k) tartályba egy (v) csappanó van beépítve, melynek helyzetét a vele egy (w) emelő és (x) vonótag útján kapcsolt (y2> mutató jelzi az (yl) számlapon. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés brikettek és hasonló tárgyak kokszolására, jellemezve egymás fölött emeletesen elhelyezett, áttört falakkal és a brikettek befogadására szolgáló (c) dobok által, melyek közül a legfölső dobba a brikettek szabályozó berendezéssel fölszerelt (f) bevezető csúszkán jutnak be és melyből a brikettek a dob egy teljes vagy közel teljes fordulata után a (g) elvezető csúszkán a következő mélyebben fekvő dobba jutnakT hogy az összes dobokon hasonló módon történt áthaladásuk után a legalsó dobból az elvezető berendezésbe jussanak. 2. Az 1. alatt védett berendezés foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a pörkölendő anyagot befogadó dobok kerületük egy részén vezetőfallal vannak fölszerelve. 3. Az 1. és 2. alatt védett berendezés foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a pörkölő dobokat behajlás ellen