54204. lajstromszámú szabadalom • Az ajtó mindkét oldaláról oldható önműködő ajtózáró

— 19 -Ha a (b) závárt hatálytalanná akarjuk tenni, akkor a (c2) pecket annyira lehúzzuk, hogy a (b) závárt a (bl) csap körül az (a) ajtóig fordíthassuk; ezután a (c5) pecket kihúzzuk s a (c) kart a vele kapcsolt ré­szekkel a (c4) pecek körül a 3. ábra pon­tozott helyzetébe fordítjuk úgy, hogy a (b) závár az ajtóval párhuzamosan fog lelógni. Hogy a (b) závárt ellentett irányban nyíló ajtókra is alkalmazhassuk, a (bl) csapról leszereljük és a 2. ábra vonalpontozott hely­zetébe fordítva, újra fölerősítjük. Emellett azonban az (f) emelő, (c) kar és (b) závár viszonyos helyzetének változása nélkül most már a (g) villa bal szárának kell a (h) ex­centerrel összemúködnie. Az (f) és (g) ré­szek közti merev kapcsolatot az (o) csavar létesíti, mely az (í) emelő sima furatán megy keresztül és a (g) villa csavarmene­tes lyukába van csavarva. Az (f) és (g) ré­szekben már most egy másik sima (fl), illetve csavarmentes (gl) lyuk is van elrendezve; ha az (o) csavart kiszedjük, a (b) závárt vízszintes helyzetben tartjuk úgy, hogy a (c) és (f) részek helyzete nem változik és a (g) villát annyira fordítjuk jobbra, hogy bal szára feküdjék a (h) excenterhez, akkor az (fl, gl) lyukak egymást födik és az (o) •csavar révén az (f, g) részek újból egye­síthetők. Ekkor a (h) excenternek a (III) nyíl irányában való elfordítása a (b) závárt újból megemelheti. Az (o) csavar a tok hát- j falának (el) nyílásán át hozzáférhető, úgy •hogy a «bal» helyzetből a «jobb» helyzetbe való beállítás az (e) tok kinyitása nélkül eszközölhető. Az átszereléskor természete­sen a (b2) rugót is meg kell fordítani, hogy ellentett értelemben hasson a (b) závárra. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Az ajtó mindkét oldaláról oldható, ön­működő ajtózáró fejjel bíró lapos, szög­alakú závárral ós ferde vezetőlappal, réssel és négyszögletes vezetőüreggel biró zárlemezzel, mely úgy van az ajtó­ragasztóra vagy a szilárd ajtószárnyra erősítve, hogy az ajtó betevésekor a závár feje a ferde lapon fölcsúszik és a vezetőüregbe csappan, az ajtó nyitása­kor pedig az üregben ennek hossza mér­vében eltolódhat, jellemezve azáltal, hogy a (b) závár a nyíló ajtószárnyra van sze­relve s egy (b2) rúgó ellenére egy füg­gélyes (bl) csap körül és önsúlya elle­nére egy vízszintes (d) csap körül elfor­dítható, úgy hogy a zárlemezből csak akkor emelhető ki, ha teljesen betett ajtó mellett megemeltetik s az ajtó meg­emelt (b) závár mellett nyittatik, mi mel­lett a závár megemelése belülről köz­vetlenül, kívülről pedig a kulccsal mű­ködtethető (h) excenter révén eszközöl­hető. 2. Az 1. alatti ajtózáró foganatosítási alakja^ jellemezve azáltal, hogy az egyszerű megfordítás által úgy balra, mint jobbra nyíló ajtókhoz használható závárnak el­fordítására a (h) excenter közvetítésével egy a závár (d) csapján ágyazott (g) villa szolgál, mely az ajtózárónak jobbra vagy balra nyíló ajtón való alkalmazásának megfelelően két különböző helyzetben kapcsolható mereven a závárt hordó (f) emelővel, úgy hogy az egyik helyzetben a (g) villa az egyik szárával, a másik helyzetben pedig a másik szárával fek­szik a (h) excenterhez, mi mellett a závár mindkét esetben vízszintes helyzetű. 3. Az 1. alatti ajtózáró foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a (k) zárlemez mindkét végén (k3, k4) ferde lapok s fölöttük nyílások vannak elrendezve, mi mellett egy eltolható s két véghelyze­tében a zárlemezzel mereven egyesít­hető (k5) szögvas egyik szélső helyzeté­ben a bal (k3) fölötti nyílást hagyja sza­badon s a jobboldalit lefödi, míg a másik szélső helyzetben a jobb (k4) fölötti nyí­lást hagyja szabadon s a baloldalit födi le. (1 rajzlap mellékleltpl. Pa)]as részvénytársaság nyomdája Budapesten.

Next

/
Thumbnails
Contents