54195. lajstromszámú szabadalom • Mótoros eke a mótor és a hajtókerekek közé iktatott kiegyenlítő hajtóművel és egyoldalt forgató ekevassal
•ekevasakat attól az oldaltól, mely felé azok a talajrészeket forgatják, eltoljuk ügy, hogy az ezen oldalon lévő ekevasak kisebb nyomatéki karokkal bírnak, mint a másik oldalon lévők. Ekként mesterségesen arról van gondoskodva, hogy a haránterők által kifejtett, negatív forgató nyomatékkal szemben a hosszerőknek túlnyomó pozitív nyomatéka hasson; ezen nyomaték mértéke most egyszerűen számítás vagy kipróbálás útján állapítható meg. A mellékelt rajzban a találmány tárgyát képező motoros ekének egy foganatosítási -alakja van föltüntetve. Az 1. ábra a motoros ekének oldalnézete. A 2. ábra fölülnézete. A 3. ábra a megfelelő erőtervet láttatja. A (10) váznak (1. ábra) mellső részére fölszerelt (11) motor a (12) kiegyenlítő hajtómű (2. ábra) közvetítésével a (13) haránttengelyt, ennek segélyével pedig a (14) hajtókerekeket forgatja el, melyek közül az egyik a (13) tengely középvonala körül meggörbített (15) vezetékben (1. ábra) magassági irányban előállítható. A (11) motornak és a talajba hatoló (16) nyomkoszorúval ellátott (17) kormánykeréknek kezelése a vezetőnek (18) ülőhelyéről, a (19, 20) rudazat {2. ábra) segélyével történik. A (10) váznak hátsó részére fölerősített (21) ekevasak a találmány szerint az ekének a nyomtávot felező középvonalához képest asszimmetrikusan vannak elrendezve. Ezen elrendezésnél az erőtervben (3 ábra) látható módon oly mechanikai viszonyok vannak létesítve, hogy az (s) hosszerők részben jobbra forgató (vagyis pozitív), részben pedig balra forgató (vagyis negatív) nyomatékainak algebrai összege a (t) haránterőknek negatív össznyomatékával egyenlő és azzal ellenkező irányban hat. A jelen esetben ezen viszonyokat a következő egyenlet fejezi ki: s (a-f-b-f-c) — s (d-j-e-f-f) = — t (g+h+i+k+l+m) Ezen elrendezés magának a gépnek kül- j alakjában azáltal mutatkozik, hogy a (10) váz az egyik oldal felé kinyúl (2. ábra). Az ekevasaknak ezen elrendezés nemcsak, hogy az ekének pontos és könnyű járását biztosítja, hanem annak kormányozhatóságát is tetemesen fokozza, mivel a (17) kormánykeréknek (16) nyomkoszorúja oldalnyomásoknak gyakorlatilag véve többé nincsen alávetve és így egyenesirányú haladásnál maga a kormánykerék is — az eddigi kissé ferde helyzet — pontosan a menetirányban tartható meg. A föltüntetett eke még azon további kiképzéssel is kitűnik, hogy magának a kormánykeréknek talajellenállása is, ezen kerék föltüntetett egyoldalú elrendezésének megfelelő (x) nyomatéki kar (3. ábra) folytán, pozitiv forgatú nyomatékot szolgáltat. Ezen elrendezés következtében egyrészt még az ekevasaknak asszimmetrikus eltolása is lehetőleg csökkentetik, másrészt a kormánykerék, működési módjára igen kedvezően van elhelyezve, amennyiben a kormányzás alkalmával a lehető legnagyobb nyomatéki karral hat. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Motoros eke a mótor és á hajtókerekek közé iktatott kiegyenlítő hajtóművel és egyoldalt forgató ekevasakkal, jellemezve azáltal, hogy a hajtókerekek egyenlő megterhelésének biztosítása céljából az ekevasaknak a jármű középvonalától való távolságai azon oldaltól való eltolással, mely felé az ekevasak forgatnak, asszimetrikusan akként vannak megszabva, hogy az ekevasaknál ható hosözerők által okozott pozitiv és negatív forgatónyomatékoknak algebrai összege a haránterőknek forgató össznyomatékával egyenlő és azzal ellenkező irányban hat. 2. Az 1. alatt igényelt motoros ekének egy foganatosítási alakja, jellemezve egy, akként egyoldalúan elrendezett kormánykerék által, hogy'annak talajellenállása, az ekként létesített nyomatéki kar révén, az ekevasak haránterőinek forgató nyomatéka ellenében ható (pozitiv) kiegészítő nyomatékot szolgáltat. (1 rajzlap melléklettel.) -aixj* KezvenrTÁMAaAo HVOMCNUA