54067. lajstromszámú szabadalom • Kapcsolási elrendezés villamosan működtetett tiltóállásba eső jelzésekhez a jelzésnek kényszermozgású visszaállítására a tiltó állásba
Ha már most a jelzőkarnak tiltóállásba esése céljából az (I) vezetékben az áram megszűnik, a jelzőkar azonban valamely okból a «Szabad» állásban marad, akkor a blokkműnek tiltóállásánál a (II) vezetékben kering áram, mely a j elzőkarnak kényszermozgású visszaállítását a következőkéképen eszközli. A (II) vezetékből jövő áram (n)-ből ja jelzőkarnak «Szabad» állásánál zárt (o—p) kontaktusokon át (d)-be és innen (e, f, g, h)-n át a földbe áramlik és az (E) motort hajtja. A mótor hasonlóan forog, mint előbb és a hajtóművet mozgatja, csakhogy azzal a különbséggel, hogy a kapcsolódelejhez most áram nem jut. Az (A) kapcsolónak átállításánál az áram a motorhoz is- ' mét (n, x, s)-en át jut és a jelzőkarnak végállásánál az (s) tárcsa által szakíttatik meg. Ezen kényszermozgású visszaállí- ' tás csak akkör megy végbe, ha a jelzőkar J nem esik magától vissza a tiltóállásba, ] | mert, ha ez bekövetkezik, akkor az (A) kapcsoló is úgy áll be, hogy a (II) vezetéken folyó áramkör (o—p)-nél meg van szakítva. SZABADALMI IGÉNY. Kapcsolási elrendezés villamosan működtetett, a tiltóállásba visszaeső jelzéseknek kényszermozgású visszaállítására a tiltóállásba, melynél egy ismeretes többszörös kapcsolónak és két ugyancsak ismeretes megszakító kontaktusnak az alkalmazása által a rendes körülmények között önsúlya által a tiltóállásba eső jelzőkar önműködő kényszermozgással jut a tiltóállásba, azáltal jellemezve, hogy a blokkozásutánablokk-i műnek tiltóállásánál egy külön vezetéken át a jelzőműhöz folyó áram a hajtómotort újból forgásba hozza, mimellett a jelzőkar a kapcsolódelejhez szolgáló kapcsolókontaktusokat megszakítja. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája Butlupesiei'