53014. lajstromszámú szabadalom • Úszótest

- 3 lángon meggyullad, mely a (g) edényekben lévő gyújtó anyagnak a behatoló víz által okozott meggyulladásánál keletkezik. A gáz fejlődésénél keletkező karbidiszap a (b') rostán átesik és az (a) tartály fenekén összegyűl. Mivel megeshetik, hogy a már egyszer meggyújtott gáz pl. az átcsapó víz által eloltatik, ajánlatos a (g) edényekben külön­böző, gyorsan fölbomló anyagokat elhe­lyezni. így lehet az első gyújtást egy gyor­san bomló anyag pl. nátrium vagy kálium segélyével előidézni, a második gyújtásra pedig foszforkálciumot vagy hasonló anya­got alkalmazni, mely lassabban bomlik föl, mint az első sorban említett anyagok. A 2. ábra a találmány tárgyát képező úszónak egy másik foganatosítási alakját láttatja. Az alul nyitott (m) tartályba a centrális (n) cső van behelyezve, mely alsó végén csavarmenetekkel van ellátva; ezekre az (o) alzat fölcsavarolható, mely a gyújtó anyag számára a kicserélhető (p) edényt hordja. A (b) kálciumkarbid itt is a (b') rostán fekszik föl. A fejlődő acetyléngáz a {q) csövön távozik el, mely az (n) csövön áthatolva a szabadba torkol. Az (o) alzatba csavarolt és a gyújtó anyagot tartalmazó {p) edény egy pecek segélyével széttörhető úgy, hogy a gyújtó anyaghoz víz juthat, mely egyúttal a kálciumkarbidhoz is jut; a fejlődő gáz a (q) csövön kiáramlik és az előbb leírt módon meggyulad. A kelet­kező karbidiszap a rosta nyílásán át a vízbe esik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Vízben önmagától meggyulladó töltéssel ellátott úszótest, jellemezve azáltal, hogy nagyobb tartósság és hatékonyság el­érése céljából a vagy készen használ­ható vagy víznek kálciumkarbidra gya­korolt hatása alatt fejlődő gáznak meg­gyújtására szolgáló vegyi anyagok eze­ket magukba záró kis burkolatokba van­nak ágyazva, melyek a használatbavétel alkalmával egy ezen célnak megfelelő szerkezet segélyével külső mechanikai behatás útján vagy önműködően meg­semmisíttetnek. 2. Az 1. alatt igényelt úszótestnek egy fo­ganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy úgy az acetyléngáz fejleszté­sére szolgáló kálciumkarbid, mint a meggyulladást előidéző vízbontó vegyi anyagok olajban vannak eltartva. 3. Az 1. alatt igényelt yszótestnek egy fo­ganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a karbid egy rostán van elhe­lyezve úgy, hogy a gázfejlődéskor lé­sülő karbidiszap akadálytalanul lehull­hat, ill. az úszótestből a vízbe eshetik. 4. Az 1. alatt igényelt úszótestnek egy fo­ganatosítási alakja, jellemezve egy ki­felé nyúló elem által, mely az úszó­testbe tömítően van behelyezve és mely egy ütés hatása alatt az úszótestbe haj­tatik, miáltal az a meggyújtásra szol­gáló anyagokat fölvevő tartályt erősza­kosan megnyitja és ezzel egyidejűleg az úszótestet a vízbeboesátása és az iszap lehullása számára szétbontja, vala­mint a gáz kiáramlását szabaddá teszi. 5. Az 1. alatt igényelt úszótestnek egy fo­ganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy az éghető gázt vagy az annak fejlesztésére szolgáló anyagot tartal­mazó tartály és a vegyi gyújtóanyagok, úgy egymagukban, mint burkolataikkal együtt, kicserélhetően vannak elren­dezve. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten

Next

/
Thumbnails
Contents