52845. lajstromszámú szabadalom • Körforgású gőzgép
- 2 — tömegekben fölhalmozott eleven erő már most a gépet tovább hajtja ós a megfelelően alakított (e') borda a választólapátot fokozatosan fölemeli, a hajtólapát átfordul alatta, a másik borda azután a választólapátot fokozatosan leengedi s amint ismét legalsó helyére jut, a gőzbeömlés a már ismert módon újból megkezdődik. A gép a nyíl irányában forog mindaddig, a míg a gőzt el nem zárjuk. A gépnek csak •egy holt állása van és pedig ott, ahol a két lapát egymásnak közvetlen közelében van. A holtállásból persze indítás előtt ki kell a gépet mozdítanunk. Ha azonban két gépet egymáshoz képest 180°-kal elfordítva alkalmazunk, akkor természete en nem lesz holtállás. Az eddigi elrendezés mellett a gép nem reverzálbató, sem a töltésfok nem változtatható. Hogy reverzálható legyen, a másik oldalon is alkalmazunk a gőzbe- és kiömlésére már ismertetett kivitelű berendezéseket s háromfuratú csapok segélyével a forgásiránynak megfelelő összeköttetéseket létesítjük a csőrendszerben. A töltésfok változtatására és a reverzálhatás céljából alkalmazzuk a gőzelolvasztó szerkezetet, melynek (1) szekrényében helyezzük el az expanziós (2) forgótolattyút. Az (1) szekrény (1') csöve a kazán gőzterével, (1") csöve pedig a korábban ismertetett (j) nyíláson át a (k') térrel függ össze. A (3) tolattyútükör az (1) szekrényben van •elhelyezve s kerületén három (3') • kivágást képezünk ki. Ugyancsak három ilyen {2') kivágás van a forgótolattj ún. A forgótolattyút a (4) tengelyre ékeljük föl és ugyancsak e tengelyre ékeljük föl lazán az (5) fogaskereket. E laza fölékelés — mint a 7. ábrán látható — úgy történik, hogy a (4) tengely (4') nyúlványa az (5) fogaskerék (5') kivágásában mozoghat. A fogaskerék pontosan fél fordulatot tehet anélkül, hogy a (4) tengely elfordulna. A (3) tolattyútükör •a (6) üreges tengelyre van erősítve s e tengelyre erősítjük a (7) kettős kart is, amelynél fogva a tolattyútükör kézzel vagy alkalmas kapcsolással a regulátorral elfordítható kis határok között. Az (5) fogaskerék az (a) hajtótengelyről hajtatik s a jelen elrendezés mellett míg a gép hármat fordul, a szabályozószerkezet tengelye csak egyet. A szabályozószerkezet működése az eddigiek alapján a következő: A gőz az (1') nyíláson át betódul az (1) szekrénybe s a tolattyútükör (3') nyílásaiba. Amikor az (A) nyíl irányában forgó tolattyú (2') nyílásai a (3') nyílásokkal egybe esnek, a gőz a (8) térbe jut s onnan (1") nyíláson s (j) csövön át a korábban ismertetett (k') térbe, végül pedig a (d') bevágáson át a hajtólapát mögé. Az elrendezés olyan, hogy amikor a forgótolattyú töltése ad, akkor a (d') bevágás éppen a (k') térrel közlekedik. Ha már mostan a (7) kettős karnál fogva a tolatt.yútiikröt a (B) nyíl irányában elfordítjuk, akkor a forgótolattyú nyílásai hamarább érnek a tükör nyílásai alá, de egyúttal előbb is hagyják el azokat. A gépben azonban a töltést nem siettethetjük, mert ott mindaddig nem lehet töltés, míg i a (d'j bevágás a (k') térhez nem ért. Világos tehát, hogy csakis a gőzbeömlés megszüntetését siettethetjük, vagyis az expanziót növelhetjük a tolattyútiikörnek elforgatásával. Ha a gépen két (k') beömlő tér és két (1) kiömlő nyílást alkalmazunk, persze a függőleges tengely körül szimmetrikusan elrendezve s három furatú csapok és megfelelő csővezeték segélyével a szabályozószerkezet (1") nyílását a gép beömlő vezetékével alkalmasan kötjük össze, akkor a gép reverzálható és az expanzió is változtatható. Minthogy a forgásirányok változtatásával a be- és kiömlési periodusok 180°-kal eltolódnak, ezért szükséges a 7. ábrában ismertetett laza fölékelés. A legnagyobb törtésfok közel 50°/0 -os lehet, természetesen ekkor a (k') teret is félkör nagyságúra képezzük ki, hogy a (d') bevágás félfordulaton belül állandóan közlekedhessék a (k') térrel. Jelen találmány ez ismertetett kiviteltől számos eltérésben is előállítható anélkül, hogy ezért lényegében változnék. Neveze-