52650. lajstromszámú szabadalom • Optikai jelzőkészülék tengerészeti, katonai és vasúti célokra

Megjelent 1911. évi julius hó 11-éti. MAGY. gg* KIR. SZABADALMI Wm HIVATAL SZABADALMILEIRAS 52650. szám. V/a/2. OSZTÁLY. Optikai jelzőkészülék tengerészeti, katonai és vasúti célokra. ZSOLDOS GUSZTÁV MÁV. TISZTVISELŐ BUDAPESTEN. A bejelentés napja 1910 augusztus hó 16-ika. Jelen találmánynak tárgya tengerészeti, katonai, vasúti és hasonló célokra szolgáló optikai jelzőkészülék. A tengerészetben a jeleket zászlók segé­lyével szokás megadni. A zászlóknak föl­vonása és leeresztése azonban igen nagy időveszteséggel jár, azonkívül a sok zászló zsinörzata könnyein összebogozódik, egy­máson súrlódik és a zászló vontatását meg­nehezíti. Hozzájárul még ezen bajokhoz az is, hogy ^esőben vagy szélcsendes: időben a lobogók lecsüngnek s a jelzést figyelő hajó személyzete lelőtt láthatatlanná válnak. Vasúti üzemben használatos optikai jelző­készülékeknek (szemaforoknak (és hasonlók­nak) pedig laz a hátrányuk, hogy tisztán csakis az ©gyenes pályán közlekedő vonat' vezetője látja, a kanyarban mozgó vonat vezetőjének azonban ícsak projekciója jele­nik meg, sőt vonólánc- vagy sodrony meg­lazulása esetén a beállítás pontatlansága a vonatvezetőt gyakran kétségben hagyja aziránt, vájjon .szabad-e a pálya, vagy sem. Ezen hátrányokat van hivatva ez a talál­mány kiküszöbölni. A találmány lényege szilárdan mejgerősített ás helyzetében har­monikaszerűen összecsukható és szétnyit­ható idomok alkalmazásában ál), melyek minden oldalról .egyformán láthatók. Mellékelt rajzon ,a találmány tárgyának egy példaképeni kiviteli alakja az 1. ábrán pyitott, a 2. ábrán csukott helyzetben van föltün­tetve. A hajónak, vagy vasúti pályának alkal­mas pontján (fölállított! (a) árboc fölső vé­gén a óéinak megfelelően egy, vagy több (b—c) idom van szilárdan meigerősitve. Ezek az idomok használaton kívül összelapított helyzetet foglalnak <el és vagy teljesen lát­hatatlanok, vagy csak épen vázuk látszik (1. ábra). Alulról kezelhető tetszőleges be­rendezés, pl. sodronyos mechanizmus, vagy elektromágneses szerkezet segélyével azon­ban a 2. ábrán látható helyzetbe, vagy ab­ból ismét az előbbi helyzetbe hozhatók. A rajzon föMntetettb öt gömb- és egy bengeralakú idommal, pl. a tengerészetben használatos számjegyek 1—10-ig állítha­tók elő, még pedig oly módon, hogy egy gömb 1-et, két gömb 2-t, öt gomb 5-öt jelent, egy gömb a hengerrel 6-ot, két gömb a hengerrel 7-et, és így tovább, öt gömb a hengerrel lO^et jelent. így tetsző-i leges számcsoportok állíthatók elő, ami az-

Next

/
Thumbnails
Contents