52558. lajstromszámú szabadalom • Láncvedermű

Megjelent 1911. évi junius hó 3Q-án. MAGY. gfej KIR SZABADALMI JBA HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 52558. szám, V/e/1. OSZTÁLY. Láncvödörmű. J. POHLIG AKTIENGESELLSCHAFT CÉG CÖLN-ZOLLSTOCKBAN. A bejelentés napja 1910 szeptember hó 20-ika. Elsőbbsége 1910 március hó 15-ike. Oly vödörraűveknél, melyek két láncból állanak, melyeken a vödrök meg vannak erősítve és melyek sima görgőkön futnak, mimellett a láncok a közöttük és a görgők között fönnálló súrlódás által hajtatnak, az a hátrány mutatkozik, hogy a láncok egy­máshoz képest eltolódnak, ha az egyik lánc valamely oknál fogva nagyobb mozgási ellenállást fejt ki, mint a másik, vagy pedig az egyik görgő súrlódása a kenőanyag foly­tán kisebbé vált, mint a másik. A láncok ily eltolódásánál a vödrök természetesen fer­dén állanak be, amit el kell kerülni. Ezen célból a találmány értelmében a vödörmű két lánea között diagonális összeköttetés léte­síttetik, mely a két láncnak egymáshoz képest hosszirányú eltolódását megakadályozza. A csatolt rajzon egy ily láncos vödörmű részlete van nézetben föltüntetve. A két (1, 2) lánc sima (3) és (4) görgőkön szalad. Az (1) lánc minden második tagja (5) lapos vas segélyével van a (2) lánc megfelelő tagjával összekötve. Két-ket ily szomszédos lapos vas között (6) vonórudakból alkotott diagonális kapcsolat van beiktatva. Ez a diagonális összeköttetés teljesen megaka­dályozza a láncoknak egymás ellenében való hosszirányú eltolódását. Ha ez a diagonális összeköttetés teljesen merev volna, akkor a láncoknak a hajtó-és vezetőgörgők körül való futását is meg­akadályozná. Ezen görgőkön való szaladás ugyanis a lánc görgőjén a görgőfölület felé néző oldalán kissé Összetolódik. Ezen moz­gathatóság elérésére vagy a diagonális összekötő rudak megerősítő csapszögeit kell a lapos vasak hosszanti hasítékában ve­zetni, vagy pedig — amint az a rajzon is is föl van tüntetve — a húzórudakat rész­ben tekercsrugókká képezzük ki. Ezen diagonális összekötő rudakat ter­mészetesen nem kell a láncok egész hosz­szára kiterjeszteni. A láncok hosszához képest teljesen elegendő, ha annak egyik helyén három vagy négy ily összeköttetést iktatunk be vagy pedig, ha két vagy több helyen alkalmazzuk őket. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Láncos vödörmű, azáltal jellemezve, hogy annak mindkét lánca helyenkint vagyegész hosszában diagonális összeköttetés által merevítve van oly célból, hogy a Ián-

Next

/
Thumbnails
Contents