52505. lajstromszámú szabadalom • Fölületi hűtő

Megjelent 1911. évi június hó 24-én. MAG\ SZABADALMI KIR. HIVA1 \L SZABADALMILEIRAS 52505. szám, XVIU/c. OSZTÁLY. Fölüieti hűtő. L. A. RIEDINGER, MASCHINEN- UND BRONZ WAREN-FABRIK AKTIENGESELLSCHAFT CÉG AUGSBURGBAN. A bejelentés napja 1909 szeptember hó 7-ike. Elsőbbsége 1909 junins hó 1-je. Csőkígyókból állta fölületi hűtőket, ame­lyek a csövek külső falain csörgedező fo­lyadékkal hűttetnek, eddig úgy állították elő, hogy rendszerint három csőkígyót úgy egyesítettek egy csőfallá, hogy az ívelt csőszakaszokat váltakozva oldalirányban ki­hajlították s emellett az egyenes csősza­kaszokat lécek által egy síkban rögzítet­ték. A hűtők ezen szokásos kiképzésénél a csőkígyókat a megengedhető legkisebb gör­bületi sugárra való tekintettel, amely az ily célokra használatos csöveknél másfélsze­rese szokott lenni a csőátmérőnek, nem lehetett úgy elrendezni, hogy szorosan egy­más mellé sorakozva, zárt falat képezze­nek, hanem közöttük mindig némi hézag maradt. Ennek folytán minden egyes cső­szakaszt külön kellett a tartólécekhez erő­síteni és emellett nem volt elkerülhető, hogy az egyik csőszakaszról a másikra csö­pögő víz szét ne fröccsenjen, de a készü­léken végig csörgedező víz sem oszlott meg egyenletesen úgy, hogy gyakran a hűtőfe­lület egy része egészen szárazon maradt. Ezen hátrányokat és az azokkal járó víz­veszteséget úgy kerülhetjük el, illetőleg az alácsörgedező vizet úgy oszthatjuk el egyen­letesen az egész hűtőfölületen, ha gondos­kodunk arról, hogy a csörgedező víz acsör­gedeztetés egész folyama alatt a csövek­kel folyton érintkezésben maradjon, ami­vel elérjük azt is, hogy a víz a csőfalakon egyenletesebben melegedjék s így erre való tekintettel a hűtőfölület is kisebbre ve­hető. A találmánynak a tárgya egy hűtő, amelynél az említett föltételnek úgy te­szünk eleget, hogy a csőkígyók számát és az egyes kígyók ívelt részeinek görbületi sugarát oly módon állapítjuk meg, hogy minden egyes csőkígyó két-két egyenes sza­kasza közötti távolság a cső külső átmérő­jének egész számú többszöröse legyen és amellett a görbületi sugár a megengedhető minimumnál nagyobb legyen, miáltal elér­hetjük, hogy az egymásba fektetett cső­kígyók egyenes szakaszai közvetlenül egy­más mellé sorakozva, egységes zárt falat képeznek. A találmány a mellékelt rajzon egy oly I foganatosításban van ábrázolva, amelynél a hűtő falait öt csőkígyó képezi és pedig az 1. ábrán oldalnézetben, a 2. ábrán pedig fölülnézetben. E hűtőnél, mint az különösen, az 1. ábrár ból látható, az egyenes csőszakaszok a fal

Next

/
Thumbnails
Contents