52298. lajstromszámú szabadalom • Belső elégéssel dolgozó mótor által hajtott vasúti automobil

Megjelent 1911. évi juniug hó 475-én. MAGY. gg* KIR. SZABADALMI jg g HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 52298. szám. V/b. OSZTÁLY. Belső elégéssel dolgozó mótor által hajtott vasúti automobil. GASMOTOREN-FABRIK DEUTZ CÉG KÖLN-DEUTZBAN. A bejelentés napja 1910 julius hó 8-ika. Elsőbbsége 1909 augusztus hó 5-ike. Találmányunk tárgya belső elégéssel dol­gozó mótor által hajtott vasúti automobil. Ily járműveknél a mótort eddig a ve'zető részére rendelt szakaszban szokták elhe­lyezni, miből az a hátrány származott, hogy az elégési mótorból fejlődő kellemetlen szagú gőzök a vezetőt igen zavarták, sőt a leg­nagyobb elővigyázat mellett is bejutottak az utasok szakaszaiba, ezenkívül pedig az elkerülhetetlen rázkódások az egész kocsin igen nagy mértékben érvényesültek. Ezeket a kellemetlenségeket a találmány szerint akként kerüljük el, illetve akként csökkentjük a lehető legnagyobb mérték­ben, hogy az (a) mótort megfelelő, a kocsi mellső fala elé kellőképen előre nyúló mellső (b) forgóalvázon alkalmazzuk, mint az a csatolt rajzon példaképen ábrázolt fogana­tosítási alaknál látható. Ebből még az az igen fontos előny is származik, hogy a forgó­alváz (c) forgáscsapja részben a kocsiba is benyúlhat, mert a kocsi mellső fala előtt feküdvén, a kocsiban nem gyakorol zavaró hatást. A mótor ily elrendezésénél a hajtókere­kekre való erőátvitel vagy — mint a meg­rajzolt foganatosítási alaknál — forgás vál­toztató áttevés segélyével,' vagy elektromos átvitel segélyével történhetik. Az utóbbi esetben a mótor egy vele közvetlenül kap­csolt elektromosdinamot hajt, mely az elektro­motorokat táplálja. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Belső elégéssel dolgozó mótor által haj­tott vasúti automobil, azáltal jellemezve, hogy az elégési mótor a kocsinak mellső fala elé megfelelően előre tolt mellső forgó alvázán van elrendezve. 2. Az 1. alatt védett vasúti automobil fo­ganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a mellső forgó alváz forgáscsapja a kocsi mellső fala közelében akként van elrendezve, hogy a kocsiba benyúljon. (1 rajzlap melléklettel.) PALLA8 RÉSZVÉNY TÁRSASÁG HVOMO&H BUCAPE8TCA

Next

/
Thumbnails
Contents