52010. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés kerékkoszorúk készítésére bőrlamellákból
2 -a segédrészek teljes eltávolítása előtt eszközölhessük, az 5. ábra értelmében a (3) préselő rósz hatékony fölületét kisebbre választjuk, mint a koszorúhorony keresztmetszete, hogy a (3) rész félig kifordított helyzetében . már hozzáláthassunk a végső (2) lamellák behelyezéséhez (6. ábra). Ugyané célból az (1) vánkosrészt egy közös (5) ék révén egyesített két (la) és (lb) részből képezzük, hogy az egyik rész eltávolítása után a véglamella behelyezését megkezdhessük (5. és 6. ábra). A kész koszorút célszerű még egy alkalmas megmunkálásnak, pl. kalapálásnak alávetni, hogy a feszültségek kiegyenlítődjenek és ezután a talp esztergályozható. A lamellák egymáshoz sajtolása nagy nyomást igényel, mely gépi vagy kézi erővel létesíthető. Kézi hajtásnál nagy áttétel szükséges, melyet a 3. és 4. ábra értelmében egy sajátos emelőszerkezettel érünk el. A (3) préselő rész a (6) szorítócsavar révén egy kétrészű (7a, 7b) tartó homloklapjaihoz van szorulva, mely tartókat egy föltolt (8) kengyel tart össze. A tartó a (10) alaplap (9) csapja körül foroghat s szabad vége a (11) emelőkarral van kapcsolva, mely a kapcsolócsap két oldalán (12) kilincseket hord s ezek révén a rögzített (14,15) fogkoszorúkkal működik össze. Ha ugyanis a (11) emelőkart lengetjük, a (13) rugók által feszített kilincsek váltakozva képeznek támpontot úgy, hogy a (11) kar egyirányban sem jár üresen. A szerkezet különös előnye az is, hogy a tartónak a (9) csappal és a (3) préselőrésznek a (7a, 7b) tartóval való kapcsolata könnyen és gyorsan oldható. Az előbbi kapcsolat könnyű oldása azért szükséges, mert ha a kerékkoszorúnak körülbelül fele már borítva van lamellákkal, a további munka lehetővé tételére a kereket befogó szerkezetében át kell állítani, még pedig azáltal, hogy a (9) és (16) csapokról leemeljük és elfordított helyzetben újra föltoljuk úgy, hogy ekkor a (16) csap már a (17a) nyílásba fog. Ezen átállításhoz természetesen szükséges, hogy a (7a) tartórész leemelhető legyen, ami a (3) sajtolórész és (8) kengyel leszerelése után könnyen eszközölhető. Mihelyt a kerék teljesen borítva van, az (1) vánkosrészt és (3) préselőrészt is bőrlamellákkal pótoljuk, amit célszerűen leemelt keréken eszközlünk. A kerék leemelése előtt természetesen a (7a) tartórészt újból le kell emelni. Ezután a (3) préselő részt az említett módon bőrlamellákkal való helyettesítés közben eltávolítjuk, azután az (1) vánkosrész ékét kiverjük, az (la) részt eltávolítjuk, s helyébe egy vagy több lamellát csíptetünk, melyeket az ezután eszközlendő (lb) rész eltávolítása után teljesen beverünk. A préselő rész működtetését természetesen más módon, pl. csigakerék és végtelen csavar vagy hydraulikus sajtó stb. révén is eszközölhetjük. Lehetne továbbá a (3) sajtolórészt a kerékhez rögzíteni és ezt forgatni, ellenben az (1) vánkosrészt rögzítve tartani. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás bőrkerékkoszorúk készítésére lamellákból, jellemezve azáltal, hogy a bőrlamellák a talphoronyba való helyezésük után egy préselőrész révén erős nyomással szoríttatnak egy vánkosrész felé, mimellett a keréktalp teljes borítása után e két rész is bőrlamellákkal pótoltatik úgy, hogy a talpban létesített magas feszültség állandóan megmarad. 2. Az 1. alatt igényelt eljárás foganatosítási módja, jellemezve azáltal, hogy a bőrlamellák csoportonként tartatnak préselt állapotban levehető (4) csíptetők révén. 3. Az 1. alatt igényelt eljárás foganatosítására szolgáló berendezés, jellemezve a kereket vagy a kerékkoszorúhoronyba fogó vánkosrészt rögzítő szerkezet és a kerékkerület mentén elmozgatható préselőrész által. 4. A 3. alatt igényelt berendezés foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a kereket rögzítő szerkezetnek a kerékagyba tolható centrális csapja egyúttal a préselőrész tartójának forgáscsapját képezi.