51999. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés szigetelő csövek előállítására

— 2 tal simulékonyabbá válik, valamint a benne lévő esetleges fodrok vagy barázdák a feszí­tés folytán eltűnnek. Ezen célból a papír­szalag, mielőtt a (6) hengeren átmenne, fékeztetik, pl. a (2) papírtekercs fékezése által. Ha a csőfal összvastagságát a teker­cselésnél elértük, a tekercselés befejezésé­hez a papírra vékony ragaszanyagréteg vite­tik föl és a papir harántirányban levágatik úgy, hogy továbbtekercselésnél a papír vége a föltekercselt réteghez hozzáragasztatik. A tekercselt papírcső a tövisen a szigetelő masszát tartalmazó tartályba vitetik átitatás céljából. Hogy a töviseket a gépbe bevinni és ki­szedni lehessen, a tövisek hajtására való (7) tengelyt tengelyirányban el lehet tolni. Ezen tengely továbbá célszerűen mint csuk­lós tengely van kiképezve, hogy a réteg vastagság növekedtével a tövis fölfelé elto­lódhasson. A papírcsövek átitatásához azok tövisei­ken nagyobb számban a 3. ábrán ábrázolt (8) átitató tartályba helyeztetnek. A tövisek ezen célból függélyesen egymás mellett az alsó (9) ágyazási csappal nyílásokkal ellátott (10) lemezbe helyeztetnek, míg a tövisek fölső végeire szintén nyílásokkal ellátott (11) le.nez tolatik föl. A fölső (11) lemezek nyílásai oly nagyok, hogy a töviseket azo­kon át fölfelé ki nem lehet húzni (5. ábra). Hogy a csöveket úgy a kihúzás alatt, mint a kihúzás után helyzetükben a (10) és (11) lemezek között állva megtartani lehessen, a lemezekben a tövisek nyílásai körül (12) bevágások vannak alkalmazva, amelyekbe a csőíégek benyúlnak. (5. ábra). A (11) lemezre célszerűen ugyanily módon nyílá­sokkal ellátott (13) lemez helyeztetik, amelyre az (1) töviseknek csavarmenetekkel ellátott végei a (14) csavaranyák segítségé­vel föl vannak csavarolva. A csavarmenetek a tövisnek hajtás céljából négyélüre kiké­pezett végén alkalmazhatók. Hogy a tövise­ket az átitatott csövekből ki lehessen húzni, csak a (13) lemezt kell fölemelni, amelyen az összes tövisek a (14) csavaranyák segít­ségével meg vannak erősítve. Minthogy lehetetlen volna a magas nyomás és erős feszültség mellett a tövisekre teker­cselt csöveket átitatott vagy átitatlan álla­potban lehúzni, -ezen célra a következő elrendezés történt. Az összes tövisek a papír­réteg föltekercselése előtt azon szigetelő réteg vékony rétegével vonatnak be, a mely­lyel az átitatást eszközölni akarjuk. Mint­hogy ezen réteg hideg állapotban kemény, meleg állapotban azonban folyóssá válik, az átitatás alatt vagy után, a mikor a csövek még melegek, a töviseket belőlük simán kilehet húzni. Az átitatáshoz a csövek a tövisekkel a (8) tartályba helyeztetnek és az légmentesen elzáratik. Ezután célszerűen a (15) fűtő köpennyel ellátott (8) tartály egyidejű fűtése mellett vákuum képzése által az egész nedvesség leszívatása, vala­mint a levegőnek a papirrétegekböl való eltá­volítása következik. Ha a vákuum egy ideig hatott, a (8) tartályba célszerűen alulról a (16) szelep nyitása által a (17) tartályból az átitatáshoz való fölmelegített szigetelő massza folyós állapotban bebocsáttatik, míg a csövek általa teljesen be vannak födve. Hogy a folyós itatómassza a csövek papirrétegeibe jól behatolhasson, a massza a (15) fűtőköpeny fűtése által nemcsak állan­dóan hígfolyósan tartatik, hanem egyúttal a (8) tartályban magas túlnyomás létesítte­tik, ami által a hígfolyós massza a csőré­tegbe besajtoltatik. Az átitatáshoz való massza, melynek egy­úttal igen nagymérvű szigetelő képességgel kell bírni, méhviasz, paraffin, földviasz, japán­viasz, carnaubavia8z és más efféle, valamint gyanták pl. kolofónium, aszfalt, szurok és más effélék keverékéből állhat. Az átitatásnál azt tapasztaltuk, hogy legelőször is a viasz­ból és gyantából álló keverékekből inkább a viasszerű alkatrészek hatolnak apapírré­teg belsejébe, míg a gyantaszerű alkatré­szek a fölületen visszatartatnak. Minthogy a tisztán csak viaszmasszával átitatott csövek nem eléggé ellenálló képességű fallal bír­nak, ajánlatos, az átitatást kétszer eszkö­zölni és pedig először oly masszával, mely nagyobb részében viaszból és kisebb részé­ben gyantából áll, mire a tövisek célszerűen a csövekből kihúzatnak. Ezen első átitatás

Next

/
Thumbnails
Contents