51976. lajstromszámú szabadalom • Homloksugárfúvó berendezés

külső átmérője a (b) ágak belső átmérőjé- ! nek felel meg, belső végén belső csavar- J menetekkel van ellátva a (g) szájcső főivé- I teléhez, külső végén pedig külső csavar­menetekkel a csavaranya számára, mely a (h) csövet a hajlított (j) csőhöz köti. A (h) csődarabok mindegyike (g) szájcsövével egy (b) ágba van behelyezve és a (d, i) karimák közvetítésével szilárdan van megerősítve. A két hajlított (j) cső hátsó végei egyetlen egy (k) csővé vannak egyesítve, mely hátsó végén az (1) kai-imával van ellátva és általa az (n) elzáró szelep (m) karimájával van összekötve, mely a homokot szállító szívó közeg (o) vezetékéhez van csatolva. A (p) szájrész előnyösen úgy van kiképezve, hogy ürege elül derékszögű és hátrafelé lassan és szabályosan köralakba megy át. A működés módja minden további nélkül megérthető. Jelen találmány továbbá oly berende­zésre vonatkozik, mely különösen előnyös módon eszközli a homoknak a készlettar- • tályból a homokfúvószájnyíláshoz való hozzá­vezetését. Ezen berendezés lényegében a tartály alatt elrendezett injektorból áll, melynek hatása jelen esetben a homoknak a homok sugárfúvó szájnyílásig való tova­ragadására használtatik föl úgy, hogy ezen szájcső teljesen tehermentesíttetik és a ho­mokra nem gyakorol szívó hatást. A homok­vezeték eldugulásának veszélye ki van zárva, mert a homok erélyesen sepertetik el. Az injektor célszerűen a 4. ábrán látható alakot nyeri. Az (rl) höiúoktartály feneke előnyösen tölcsérszerűen van kiképezve ós a beáramló szívó közeg mennyiségének szabályozására csappal van ellátva. Az (rl) homoktartály tölcséré az (s) tokba torkol, melynek mellső részén az említett homok­hozzávezető tömlő van megerősítve, míg hátsó végébe a (t) szájeső van becsavarolva. A (t) szájcsöhöz csatlakozik az (u) tömlő, melynek másik vége az (n) csap (v) részére van fölerősítve. A berendezést még sza­bályozható pótlevegőbevezetéssel látjuk el pl. a tok kerületében fúrt (w) nyílásokkal, melyek szükség szerint egészben vagy rész­ben az eltolható (x) gyűrű által elfedhetők. Ezen elrendezés működése is minden további nélkül megérthető. A találmány továbbá oly berendezésre vonatkozik, mely az esetben, ha homokszívó közegnek sűrített levegőt használunk, igen egyszerű módon teszi lehetővé a homok­sugárfúvó berendeeést kezelő munkás sisak­jának szellőztetését. Ezen berendezés á sűrített levegő veze­tékének elágazásából áll, mely célszerűen az injektortól, de még előnyösebben az (n) csaptól indul ki; ezen célból az (n) csap (3. ábra) még egy esőcsonkával van ellátva, mely a munkás sisakjához vezető (y) tömlőt veszi föl. A találmány továbbá oly berendezésre vonatkozik, mely a homoksugárfúvó beren­dezés üzeméhez szükséges homok mennyi­ségét a lehető legcsekélyebbre korlátozza és mely ennek folytán lehetővé teszi, hogy az eljárást sokkal olcsóbban vihessük ke­resztül, mint eddig. Ezen célból oly tartályt használunk, mely nemcsak friss homokot tartalmaz, hanem arra is alkalmas, hogy a már egyszer hasz­nált homokot fölülről ismét fölvegye úgy, hogy az utóbbi állandó körfolyamot végez, pl. úgy, ahogy azt az 5. ábra mutatja. Az (rl) homoktartály a munkakamra alatt van elrendezve, tekintet nélkül arra, hogy az helytálló-e (mint pl. gyárakban) vagy elmoz­gatható (mint pl. függőállványoknál); ezen munkakamra (r2) feneke lyukasztott bádog­gal van fedve. A már használt homok ezen elrendezésnél az (r2) fenék nyílásain át az (rl) tartályba hull és a friss homokra esik, honnan az említett (s) injektor által bizonyos idő után ismét elvétetik s. i. t. Az összes ismertetett berendezést elő­nyösen együtt használjuk, amint az az 5. ábra szerint föl van tételezve, úgy hogy bár­hol könnyen fölszerelhető összelrendezést kapunk, mely egyéb alkalmazások mellett különösen homokkőépületek, hidak és más műtárgyak tisztítására alkalmas. Az 1. és 3. ábrákban föltüntetett beren­dezés vasúti sínek tisztítására is alkalmaz­ható, ha a vágánytisztító közelében a loko­motív kerekei előtt rendezzük el és a homok

Next

/
Thumbnails
Contents