51961. lajstromszámú szabadalom • Gép üreges üvegtárgyaknak mechanikus úton történő előállítására
— 3 oldalt fogazott, közös (34) fogasrúdba fogódzanak. Eme fogasrúd végén egy görgő vaa alkalmazva, mely a (3) asztal forgásánál egy ütközővel működik együtt és ennek hatása alatt a rajzon látható nyil irányában eltolódik és így a forma két részének egymástól való eltávolodását idézi elő. A (32) formarészeket a (35) rugók törekszenek állandóan egymás felé szorítani. A szájforma alatt egy (36) fúvóka van elrendezve, mely á forgatható (3) asztal fölső lapján megerősített (37) lemezbe van befogva. A (3) forgóasztal fölső lapja ezenkívül egy mozgatható (38) fölszúróval van ellátva, mely arra szolgál, hogy a formában lévő üvegbe belépjen, ezenkívül pedig fölfúvószerkezettel is el van látva. A fölszúró és fölfúvó berendezés akként van felszerelve és kiképezve, hogy a forma megtöltése után a (36) fúvókára feküdjenek. A (38) fölszúró a (39) emelőn van fölfüggesztve, mely a (41) karmantyúba ágyazott (40) tengelyre van szerelve, a karmantyú pedig a (4) tengely folytatását képező függélyes (42) tengely körül foroghat. A karmantyú alsó részén (43) fogaskereket visel, mely a (45) vezetékben mozgatható és a (48) vezetékben eltolható (47) vezetőrúddal a (46) csap utján kapcsolt (44) fogasrúdba fogódzik. A (46) csapra szerelt (49) görgő az (50) rugó hatása alatt állandóan a (2) tengelyre ékelt (52) karmantyú mozdulatlan (51) excénterfölületével érintkezik. Ennek az (51) excenternek alakja olyan, hogy mikor a forma az üveg elvezetésére szolgáló nyílással kerül szembe, a (44) fogasrudat eltolja és így a (43) fogaskereket elforgassa, minek következtében a (41) karmantyú és (38) fölszúró körülbelül egy negyed fordulattal elfordul, mint az az 1. és 2. ábrán látható, viszont akkor, mikor a (3) asztal forgásnak indul, az (51) excenter a (4i) fogasrudat visszahúzza, mely mozgás következtében a (38) fölszúró ellenkező irányban fordul el és a (36) fúvóka fölé kerül, mint az az 1. és 2. ábra jobboldalán látható. A (38) fölszúró függélyes mozgását egy (53) excenter létesíti, mely ugyancsak az (52) karmantyún van elrendezve és melyre a (39) emelő végén alkalmazott (55) görgő az (54) rúgó hatása alatt fekszik rá. A fúvólevegő eloszlását a következő berendezés végzi: Az üreges (2) tengelynek a tengely fölső végén kitorkolló és a fölfúvásra szolgáló közeget (pld. sűrített levegőt) vezető (57) csőhöz csatlakozó (56) csatornája van, melynek ezenkívül a (2) tengely oldalán egy második (58) torkolata is van. Az (58) nyílással szemben a (3) asztalra egy a (2) oszlopot körülvevő karmantyú vau alkalmazva, melynek két egymással átlósan szemben fekvő nyílása van, melyek mindegyike egy-egy (59) vezeték útján a függélyes (42) tengely egy (60) csatornájával van kapcsolva és mely a (41) karmantyúra szerelt (62) kar (61) csatornájával közlekedik. A (62) kar csőalakú (63) résszel van fölszerelve, melyben (64) tolattyú mozog, ennek belsejében tolódik el a (38) fölszúró, míg a (64) tolattyú a közte és a (39) emelő között elrendezett (65) tekercsrugó hatása alatt a (36) fúvókára fekszik, a fölfúvás és a (38) fölszúró lefelé mozgása közben, mint azt később lefogjuk írni. Ez a berendezés azt idézi elő, hogy a sűrített levegő csakis akkor áramolhat ki, mikor az (59) vezeték az (58) nyílással áll szemben, mint az az 1. ábra jobb oldalán látható. A forgó (3) asztal időszakos forgást végez és elfordulása közben időszakosan nyugalomban van, a nyugvási időszakok alatt megy végbe egyészt az egyik forma töltése, másrészt a másik formában az üveg fölfúvása, mint azt föntebb már jeleztük. Az asztal mozgatására a következő berendezés szolgál. A forgó (3) asztal alsó részén a (66) fogaskerék van fölszerelve, mely az (1) állványban ágyazott (68) tengelyre ékelt (67) fogaskerékbe dolgozik, a (68) tengely másik végén pedig egy (69) kúpkerék van fölékelve, mely a (71) vezértengelyre lazán fölhúzott és evvel a (72) tengelykötés segélyével kapcsolható (70) kúpkerékbe fogódzik.