51861. lajstromszámú szabadalom • Új konverter eljárás

23-16% Pa06 -t tehát 3-28% Fe-vel keve­sebbet találtunk. Az összidő 10 perc 20" volt, tehát 3 perccel kevesebb, mint a kö­zönséges töltéseknél. A töltés nagyobb részét tehát majdnem végig elkészítjük és azután hozzáadjuk a maradékot, mire azután az egyesített töl­tést végig fuvatjuk. Természetes, hogy az eljárás a hozzá­adott nyersvas mennyiségéhez és a hozzá­adás időpontjához képest többféleképen vál­toztatható. A salak vastartalmának redukálása foly­tán a fémveszteség is csökken. Ez még tovább is csökkenthető, ha a töltés első részének fuvatása után vasérceket adunk a konverterbe. Vasércek adagolása magában véve ismeretes, azt mindig a fuvatás utolsó perceiben foganatosították és az adagolás természetesen csak igen csekély volt, mert a tisztátalanságoknak túlnyomó nagy része •ebben az időpontban már eltávolodott a vas­fürdőből. A jelen eljárásnál az ércadagolás lénye­gesen nagyobb lehet a nyersvas-maradék hozzáadása folytán, természetesen csak ab­ban a mértékben, amint azt a hőviszonyok megengedik. Az ilyen ércadagolás lénye­gesen megrövidíti a fúvási időt. Nyersvasnak adagolása a készre fúvatott töltésekhez ismeretes és dezoxidálásra, visszaszenesítésre és magasabb szenesítésre szolgál. Ezen adagolásnak a tulajdonképeni töltéssel semmi dolga sincs; a fúvásnak alávetendő töltés egy zárt egészet képez. Annak nagysága függ a konverter szerke­zetétől, a fúvók erejétől stb., miért is 10, 15, 20 tonnás konverterről stb. szoktak beszélni. Elképzelhető, habár a gyakorlatban rit­kán volna lehetséges, hogy a töltés máso­dik részét nem ugyanabból a nyersvasból hanem egy másikból vegyük. így pl. lehetne a töltés első, nagyobb része Thomasvas, míg a második, kisebb rész egy másik ol­vasztókemencéből való foszforszegény nyers­vas. A töltés itt is mint zárt egész tekin­tendő. Ebben az esetben a foszforsavban dús salakot előbb kellene leönteni. Az előzők­ben leírt eljárás mindenfajta széifrissítés­nél alkalmazható. Az új eljárással elért előnyök a követ­kezők : 1. A fúvási időnek 20—30%-kal való megrövidítése, tehát csekélyebb gépi erő és kevesebb bélelési anyagelhasználás. 2. Kevesebb fémveszteség. 3. Nagyobb mértékű foszforsav bevitel a a Thomassalakba. Tudvalévő, hogy a for­rón vezetett töltéseknél a keletkezett fosz­forsavnak tetemes százalékmennyisége el­illan; ezt itt elkerüljük. 4. Jobb minőség. 5. Nagyobb töltések lehetősége. A töltés második részének hozzáadása előtt a már kész Thomassalak nagy része leönthető. Ezen salakmennyiség nagyrészt helyettesít­hető nyersvassal, miáltal az összadag na­gyobb lesz. 6. Vasércek nagyobb adagolásának le­hetősége forrón vezetett töltéseknél, mert itt a fyvatás végén még nagyobb mennyi­ségű tisztátalanság van jelen. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Űj konverter eljárás, mely abban áll, hogy a konvertereljárás munkáját nem mint egy egészet, hanem lassanként, részlettöltéseknek egymásután való be­vitele útján a konverterbe végezzük és végül az ilyen módon egyesített töltést végig fuvatjuk. 2. Az 1. igény szerinti konvertereljárás fo­ganatosítási módja, jellemezve azáltal, hogy a részlet töltések különböző össze­tétellel bírnak. •Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten.

Next

/
Thumbnails
Contents