51813. lajstromszámú szabadalom • Ajtóretesszel összekötött villamos kapcsolóberendezés

lemezre alkalmazott megfelelő fölirásokaz (m) hasítékon át az áramkör nyitott és zárt helyzetét jelzik. A (p) lemez alatt az át­váltás hallható jelzésére egy (r) csöngőt helyezhetünk el, melyre a leeső (p) lemez ütést mér és a lámpák kioltását hallhatóan jelzi. Hogy a lámpákat nyitott ajtónál is be­kapcsolhassuk, a (c) reteszre egy (cO se­gédreteszt alkalmazhatunk, mely a (c) rej­tesz függélyes helyzetében az ajtókeretre erősített (h') fülbe akasztható (3. ábra). Ezen helyzetben az (i) kar az (1) lemezek felé van szorítva és így az áramkör zárva van, ennek dacára, az ajtón kipbe járha­tunk. Az egész készüléket, kivéve a (h) fület és a jelzőkészüléket, célszerűen egy közös (s) alaplemezre szerelhetjük, miáltal annak föl- és leszerelése meg van könnyítve. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Ajtóretesszel összekötött villamos kapr csolóberendezés, jellemezve egy, a re­tesszel összekötött, az ajtókereten forr gathatóan ágyazott (e) tengely által, mely a retesz nyitásánál és zárásánál elforgattatik, mimellett ezen tengelyen egy (i) kar ül, mely a retesz zárt hely­zetében az áramkör két (1) sarka felé szoríttatik és így az áramkört zárja, a retesz nyitásánál pedig az (e) tengely elforgatása által az (1) sarkoktól eltá­volíttatik és ezáltal az áramkört meg­szakítja. 2. Az 1. igénypont szerinti berendezéssel kapcsolatban, egy jelzőkészülék az áram­kör nyitott és v zárt állapotának jelzé­sére, jellemezve egy, az ajtón lengethe­tően ágyazott (p) lemez által, melynek (o) tengelye a retesz által elforgattatik és ezáltal a (p) lemez kilendíttetik úgy, hogy a retesz különböző helyzetei sze­rint a lemez különböző föliratai egyföd­lemez hasítékán át láthatóvá válnak. 3. A 2. igénypontban jellemzett jelzőké­szüléknél a (p) lemez alatt elrendezett csöngő, melyre a (p) lemez a retesz nyi­tásánál ráesik és ezáltal a csöngőre ütést gyakorol. 4. Az 1. igénypontban jellemzett berende­zés kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a (c) reteszen egy (c') segédretesz van elrendezve, mely a retesz nyitott helyzetében egy, az ajtókereten elren­dezett (hO segédfülbe akasztható és ez­által a retesz nyitott helyzetben is ak­ként rögzíthető, hogy az (i) kar az áram* kör (1) sarkaihoz szoríttatik, azon cél­ból, hogy az áramkör nyitott ajtónál is zárva tartható legyen. (1 rajzlap melléklettel.) •vuií FTEP7VEN> TáfiAAgÁO NYOMDJUA BUOJMWTWt

Next

/
Thumbnails
Contents