51796. lajstromszámú szabadalom • Elektromos gépek számára szolgáló vezetők és ezeknek megerősítési módja

- 3 — az előnnyel jár, hogy a mágneses áram­körnek a légrésben föllépő ellenállása csök­kentetik és ezért kevesebb gerjesztőáramra van szükség és hogy egyúttal, amint már említtetett, az önindukció nem fokoztatik számbavehető mértékben. Ezen szerkezeti kiképzés azon ismert szerkezetekhez képest, melyeknél teljesen beágyazott vezetők van­nak alkalmazva, lényeges eltérést mutat, amennyiben lehetővé teszi azt, hogy az armaturavas és a vezetők között kellő tá­volság létesíttessék. Ez egyrészt az önin­dukciónak említett csökkenésével, másrészt a vezetőknek jobb szellőztetésével és ha­tásosabb hűtésével jár, mint amilyent a teljesen beágyazott vezetőknél el lehet érni. Esetleg elegendő az armatúra vasmagját a szakadozott vonalakkal föltüntetett fölszi­nekig készíteni. A rúdalakú vezetőknek két vagy több részre való fölosztásával elérjük azt, hogy az örvénylő áramok keletkezése a mini­mumra csökkentetik, mely csökkenést to­vább is fokozhatjuk azáltal, hogy a veze­tőknek az armatúrából kinyúló részében a hosszirányú (q) hasítékokat (9. és 10. ábra) képezzük ki. Világos, hogy ezen hasítékok a, hosszirányú ellenállást csak jelentéktelen mértékben fokozzák. Az örvénylő áramok fejlődését a 11. és 12. ábrákban szemléltetett módon azáltal is csökkenthetjük, hogy a vezetőket szala­gok helyett több sodronyból álló megfelelő kábelből alkotjuk, melynek alsó, vastagított {r) végét a vasmagnak megfelelően alakí­tott (c) hornyába illesztjük és abban a rész­letezett megerősítések egyike segélyével rögzítjük. Minthogy ily kábelnél minden egyes drót szabályszerűen ismétlődő közök­ben a vasmagon kívüli helyzetbe jut, a ká­belnek egyes rétegeit akként kell alkot­nunk, hogy az egyes drótok, bizonyos meg­határozott közökben elegendő gyakran jus­sanak az armatúra hornyába, hogy ekként a vasmagon kívül fekvő kábelrészek meg­felelő tartást kapjanak ós a kábel alakját megtartsa. A részletezett megerősítési módoknál a vezetőknek kis része a magba be van ágyazva, minek folytán a vezetők valami­vel nagyobb önindukcióval bírnak, mint a fölszínen való elrendezésnél. Ezen önin­dukciót azáltal csökkenthetjük, hogy a ve­zetőnek beágyazott részét a mag hosszában, rövid közökben harántirányban keresztül­hasítjuk. Ezáltal meg van gátolva az, hogy a beágyazott részekbe az áram egyáltalá­ban bejuthasson, minek folytán az öninduk­ció a vezetőknek csakis a vasmagon kívül fekvő részeiben fog föllépni, melyeknek az egész áram fölvétele céljából természete­sen elegendő nagy harántmetszetet kell adni. A tapasztalat már most azt mutatta, hogy ha az említett harántmetszéseket nem al­kalmazunk, akkor a vezetők önindukciója csak igen kis mértékben fokozódik, föltéve, hogy oly kívül fekvő részről gondoskodunk, melynek önindukciója csekély és mely a beágyazott vezetőrésznek vagy részét ké­pezi vagy azzal vezető összeköttetésben áll. Valamennyi foganatosítási alaknál az armatúráknak külső tekercseléseit, azonos módon, fecskefarkalakú kötés segélyével, véggyűrűknek megfelelően alakított és szi­getelő anyaggal bélelt hornyaiba erősíthet­jük be vagy azokat süveg vagy kötősodro­nyok segélyével vagy bármily más meg­felelő módon rögzíthetjük. Világos, hogy miután valamennyi fogana­tosítási alaknál az armatúrák jól hűttetnek, az armaturavezetők igen erős áram vezeté­sére képesek. A jó szellőztetés továbbá azzal az előnnyel jár, hogy a gépeknek, nagy munkateljesítmény és nagy fordulatszám esetén is aránylag csekély méreteket kell adni. A vasmagot kisebb közökben, célszerű szellőztető csatornákkal ellátni, amikor is az armatúrának egyik vagy mindkét végén beáramló levegő a vezetők és a mágnespólu­sok között fog sugárirányban kiáramolni. Elő­nyös azonban a mágnesek fölületét meg­felelő vékony hengerekkel körülvenni, me­lyek a kiáramló levegőnek sima fölületet nyújtanak és lehetővé teszik azt, hogy a levegő, miután a szellőztető csatornákat elhagyta, tengelyirányban, az armatúra

Next

/
Thumbnails
Contents