51796. lajstromszámú szabadalom • Elektromos gépek számára szolgáló vezetők és ezeknek megerősítési módja

- 3 — az előnnyel jár, hogy a mágneses áramkörnek a légrésben föllépő ellenállása csökkentetik és ezért kevesebb gerjesztőáramra van szükség és hogy egyúttal, amint már említtetett, az önindukció nem fokoztatik számbavehető mértékben. Ezen szerkezeti kiképzés azon ismert szerkezetekhez képest, melyeknél teljesen beágyazott vezetők vannak alkalmazva, lényeges eltérést mutat, amennyiben lehetővé teszi azt, hogy az armaturavas és a vezetők között kellő távolság létesíttessék. Ez egyrészt az önindukciónak említett csökkenésével, másrészt a vezetőknek jobb szellőztetésével és hatásosabb hűtésével jár, mint amilyent a teljesen beágyazott vezetőknél el lehet érni. Esetleg elegendő az armatúra vasmagját a szakadozott vonalakkal föltüntetett fölszinekig készíteni. A rúdalakú vezetőknek két vagy több részre való fölosztásával elérjük azt, hogy az örvénylő áramok keletkezése a minimumra csökkentetik, mely csökkenést tovább is fokozhatjuk azáltal, hogy a vezetőknek az armatúrából kinyúló részében a hosszirányú (q) hasítékokat (9. és 10. ábra) képezzük ki. Világos, hogy ezen hasítékok a, hosszirányú ellenállást csak jelentéktelen mértékben fokozzák. Az örvénylő áramok fejlődését a 11. és 12. ábrákban szemléltetett módon azáltal is csökkenthetjük, hogy a vezetőket szalagok helyett több sodronyból álló megfelelő kábelből alkotjuk, melynek alsó, vastagított {r) végét a vasmagnak megfelelően alakított (c) hornyába illesztjük és abban a részletezett megerősítések egyike segélyével rögzítjük. Minthogy ily kábelnél minden egyes drót szabályszerűen ismétlődő közökben a vasmagon kívüli helyzetbe jut, a kábelnek egyes rétegeit akként kell alkotnunk, hogy az egyes drótok, bizonyos meghatározott közökben elegendő gyakran jussanak az armatúra hornyába, hogy ekként a vasmagon kívül fekvő kábelrészek megfelelő tartást kapjanak ós a kábel alakját megtartsa. A részletezett megerősítési módoknál a vezetőknek kis része a magba be van ágyazva, minek folytán a vezetők valamivel nagyobb önindukcióval bírnak, mint a fölszínen való elrendezésnél. Ezen önindukciót azáltal csökkenthetjük, hogy a vezetőnek beágyazott részét a mag hosszában, rövid közökben harántirányban keresztülhasítjuk. Ezáltal meg van gátolva az, hogy a beágyazott részekbe az áram egyáltalában bejuthasson, minek folytán az önindukció a vezetőknek csakis a vasmagon kívül fekvő részeiben fog föllépni, melyeknek az egész áram fölvétele céljából természetesen elegendő nagy harántmetszetet kell adni. A tapasztalat már most azt mutatta, hogy ha az említett harántmetszéseket nem alkalmazunk, akkor a vezetők önindukciója csak igen kis mértékben fokozódik, föltéve, hogy oly kívül fekvő részről gondoskodunk, melynek önindukciója csekély és mely a beágyazott vezetőrésznek vagy részét képezi vagy azzal vezető összeköttetésben áll. Valamennyi foganatosítási alaknál az armatúráknak külső tekercseléseit, azonos módon, fecskefarkalakú kötés segélyével, véggyűrűknek megfelelően alakított és szigetelő anyaggal bélelt hornyaiba erősíthetjük be vagy azokat süveg vagy kötősodronyok segélyével vagy bármily más megfelelő módon rögzíthetjük. Világos, hogy miután valamennyi foganatosítási alaknál az armatúrák jól hűttetnek, az armaturavezetők igen erős áram vezetésére képesek. A jó szellőztetés továbbá azzal az előnnyel jár, hogy a gépeknek, nagy munkateljesítmény és nagy fordulatszám esetén is aránylag csekély méreteket kell adni. A vasmagot kisebb közökben, célszerű szellőztető csatornákkal ellátni, amikor is az armatúrának egyik vagy mindkét végén beáramló levegő a vezetők és a mágnespólusok között fog sugárirányban kiáramolni. Előnyös azonban a mágnesek fölületét megfelelő vékony hengerekkel körülvenni, melyek a kiáramló levegőnek sima fölületet nyújtanak és lehetővé teszik azt, hogy a levegő, miután a szellőztető csatornákat elhagyta, tengelyirányban, az armatúra